Az SZFE-t működtető alapítvány pert vesztett a HÖK-kel szemben
Megsértették ugyanis a hallgatói önkormányzat véleményezési jogát.
Megsértették ugyanis a hallgatói önkormányzat véleményezési jogát.
50 pontot érnek az esszék a középszintű történelem érettségin, ezért nem árt, ha a lehető legfelkészültebben álltok majd neki májusban. Hoztunk néhány trükköt, amivel tökéletesíthetitek a kifejtendő feladatot.
A mesterséges intelligencia segítségével kapott először jeles osztályzatot a Cardiffi Egyetem egyik hallgatója, de nem ő lehet az egyetlen, aki ChatGPT segítségével ír beadandókat.
Közeledik a nyári szünet, de nem tudjátok még, hogy mi legyen az úti cél a nyaraláshoz? Hoztunk egy kis segítséget a döntéshez.
Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár szerint azonban „roppant kétszínű a baloldal” a pedagógusok béremelésének ügyében.
Lista mindenről, amit használhatsz a feladatok megoldásához közép- és emelt szinten.
Maróth Miklós a saját tudományterületén végzett évtizedes munkáját folytatja és egy új tudományfejlesztési programon is szeretne dolgozni.
Azt szakszervezeti részről eddig is emlegették, hogy a kormány az új jogállás részleteivel szembement saját uniós vállalásaival, most úgy tűnik, ez könnyen alááshatja a béremelést is.
A magyar érettségi szövegalkotás részében gyakori, hogy az egyik választható opció az egy novella. Ehhez hoztunk egy kis útmutatót.
Három egymástól független kiskorú lány is szexuális zaklatással vádolt meg egy hajdúsági papot. Annak ellenére, hogy a pszichológiai vizsgálat is azt bizonyítja; a lányok igazat mondanak, a helyi katolikus érsek nem függesztette fel Sz. atyát, pedig rendőrségi eljárás is folyik ellene.
A két ország viszonyát van is hová javítani, az azeri baltás gyilkos kiadása miatt tizenegy éve ugyanis megszakadt a diplomáciai kapcsolat.
A parlamentben a Belügyminisztérium államtitkára ezt is az orosz agresszió miatti uniós szankciókra fogta és közölte: a konténer-osztálytermeket „egy idő után megszeretik”.
Többször is előfordultak már hasonló esetek.
Vészesen közeledik a május-júniusi érettségi időszak. Mutatjuk, mire kell mindenképp figyelnetek az első héten tartott vizsgáknál.
A XIII. kerületi Herman Ottó Általános Iskolában heves vitákat váltott ki, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség bejelentkezett annak fenntartására.
Az első héten még csak más néven mutatkozott be, a másodikon már sminkben, utána pedig női ruhában ment egyetemre. Hosszú évek őrlődésének vetett véget, amikor Alíz végre Alízként kezdett élni, ez viszont a doktori képzését is érintette, ráadásul egy egyházi egyetemen.
A népszerű filmek után, most televíziós sorozat készül a Harry Potter könyvekből. A varázslóvilág itt egy teljesen új szereposztásban elevenedik meg.
A tárca szerint közeledtek az álláspontok a szakszervezetekkel a szerdai egyeztetésen.
Ez azt jelentené, hogy a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltségtől elállnának. A tankerület ügyvédjének ezt még egyeztetnie kell.
Az átalakítás ellen tiltakozók azt kifogásolják, hogy minden diáknak egyfajta érettségit kell tennie, akárhol is tanulna tovább.