Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem mindegy, hogy iskolaszövetkezeten keresztül vagy közvetlenül a társaságnál helyezkedtek el, esetleg egyszerűsített foglalkoztatásban vállaltok munkát, és hogy betöltöttétek-e már a 25. életévetek, vagy még nem.
Jogviszonytól is függ a nyáron munkát vállaló 25 év alatti diákok nettó jövedelme - közölte a Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég csütörtökön az MTI-vel.
A munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet szja-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. A foglalkoztatótól származó önálló és nem önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozik az szja-kedvezmény, amely havi 499 952 forintig érvényesíthető. Kiemelték, hogy optimális esetben a diák bruttó és nettó jövedelme azonos, ami iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatásnál érhető el. A 25. életévének betöltéséig ugyanis a tanuló/hallgató nem fizet sem személyi jövedelemadót, sem járulékot, sőt a foglalkoztatót sem terheli szociális hozzájárulási adó megfizetési kötelezettség. A társaságnál munkaviszonyban foglalkoztatott tanuló a kedvezmény feltételeinek teljesülésekor ugyan szja-t nem fizet, de jövedelméből a munkáltató levonja a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot.
Ha megbízási szerződés alapján dolgoztok, akkor az önálló tevékenységből származó jövedelmekre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani a járulékot. Ez csak akkor kell fizetni, ha a diák részére fizetett díj eléri a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát vagy naptári napokra annak 30-ad részét, ami napi 2320 forint. Mindezek mellett egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyban is vállalhattok munkát mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunkára, illetve alkalmi munkára - ide tartozik többek között a filmipari statiszta is. Az alkalmi munkánál legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül legfeljebb 15 naptári napig, és egy éven belül legfeljebb 90 napig létesíthető határozott időre munkaviszony. Fontos, hogy egyszerűsített foglalkoztatásnál a jövedelmetek nettó, mivel szja-járulékot sem kell fizetnetek, hiszen a munkáltató fizeti a közterhet.
Az egyszerűsített foglalkoztatásra létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a kötelező legkisebb munkabér 85 százaléka, garantált bérminimumnál 87 százaléka jár. A filmipari statiszta napi nettó jövedelme 2023-ban legfeljebb 27 800 forint lehet. Eddig az összegig nem kell jövedelmet megállapítani, ezért erről bevallást sem kell benyújtania annak, aki ilyen munkát vállal.
A Moore Hungary szerint a 18. életévét betöltött diák egyéni vállalkozóként is dolgozhat. Ebben az esetben az átalányadózás kedvező, mivel az éves minimálbér felét el nem érő jövedelme mentes az adó alól, amely 40 százalékos költséghányadnál 2,32 millió forint bevételt jelent adó- és járulékmentesen a diák számára.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).