Így jegyzetelhetsz a mesterséges intelligenciával
A Microsoft nem csak a Bingbe építette be a GPT-alapú mesterséges intelligenciát.
A Microsoft nem csak a Bingbe építette be a GPT-alapú mesterséges intelligenciát.
Az asztalos ugyanis magára hagyta, egy gépbe beakadt kesztyű okozta a balesetet.
Sebesen közeledik az érettségi, hogy megkönnyítsük a felkészülést összegyűjtöttünk nektek néhány hasznos, tanulást segítő alkalmazást. Természetesen bekerül majd a listába a Duolingo is, de ennél kevésbé ismert alkalmazásokat is találtunk.
Több helyen is feltették a diákok ezt a kérdést, úgyhogy az Oktatási Hivatalhoz fordultunk.
Szó lesz például arról, hogyan működhetnek demokratikusabban a pártok, lojálisnak kell-e lennie az állami szakértőknek és van-e ideológiája a bitcoinnak.
A megkérdezett fiatalok döntő többsége szerint sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiknek volt.
Ezzel együtt az egyik érdekvédő szerint az sem egyértelmű, hogy a pedagógusok béremelése valóban meg fog történni még idén.
Pontosan négy hét múlva kezdődnek az idei történelem írásbeli vizsgák. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogy biztosan felkészültek legyetek a nagy napra.
Ha húsvét, akkor nyulak. Hány híres animált nyulat ismertek fel egy rövid leírás alapján?
A költészet napjára áthallásos verseket írtak föl Szeged több pontján az oktatás helyzete miatt tiltakozó szülők.
A tankerület képviselője szerint viszont a helyettesítés „nem másítja meg” az órák meg nem tartása miatti kötelezettségszegést. Folytatódott két kirúgott pedagógus pere.
A fesztiválozók kérésére bővítik a kínálatot és harcba szálltak az elszállt árak ellen.
A tavalyi árakhoz képest körülbelül 10-20 százalékkal lehetnek drágábbak az idei nyári táborok, ez azonban a hírek szerint nem tartja vissza a szülőket, sőt, a foglalások tendenciája már áprilisban olyan, mint a tavalyi rekordévé. Mutatjuk, milyen lehetőségeket kínálnak a szolgáltatók ezen a nyáron.
Közben ugyanis mindketten találtak új állást. Kártérítésre viszont továbbra is igényt tartanak, de a tankerületi vezető így is elutasítja a keresetet.
Pedagógus végzettségű, bár nem oktat, de gyerekein keresztül belelát a magyar valóságba. Kállai Kornélia január óta minden szerda reggel kiáll a hozzá legközelebb eső zebrához és így próbálja meg felhívni a figyelmet a közoktatás helyzetére.
Nem fogadták el a szakszervezetek a brit kormány 4,3 százalékos ajánlatát, április végén ismét sztrájkolnak az országban.
Két pont nem tűnik nagy veszteségnek, de amikor több apró hiba felgyülemlik, akkor komoly gondot jelenthetnek. Mutatunk nektek néhány gyakori hibát, amit egy kis figyelemmel könnyen elkerülhettek.
Egy ellenzéki önkormányzati képviselő szerint a tankerületnek egy asztal mellett kell kitalálnia, hogyan tudnak pénzügyi és humán erőforrás nélkül megoldani egy tíz éve fennálló problémát.
Szerdán akár a státusztörvényről és a közalkalmazotti státusz megváltozásáról is szó lehet a kormány szakszervezetekkel folytatott egyeztetésén.
A szegedi bölcsészkaron a plágiumszabályzatba már bekerültek a mesterséges intelligenciával íratott beadandók, a Műegyetem pedig részt is vesz az MI-szűrés fejlesztésében. Közben bár van olyan felismerőprogram, amely magyarul is érzékelni tudja, ha egy szöveget a ChatGPT készített, a szakmában már elkezdtek azon is gondolkodni, a technológiai versenybe lépéshátránnyal való beszállás helyett hogyan lehetne újragondolni a módszereket.