Pilz Olivér is letétbe helyezte a felmondását a státusztörvény benyújtása után

„Olivérhez hasonlóan rengetegen elhivatottak a szakma iránt, azonban az új, megfélemlítő és cenzúrázó körülmények között sokan úgy fognak dönteni, hogy nem tudják tovább folytatni” – írják.

  • Tarnay Kristóf

„Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapító tagja, a mai napon letétbe helyezte felmondását a bosszútörvény benyújtása miatt”

– írta ki közösségi oldalára a Tanítanék Mozgalom, a kedd este benyújtott státusztörvény-tervezet után, mely számos pontjában meglepte a szakszervezetiseket is azzal, hogy nem azt tartalmazta, amiről az egyeztetéseken szó esett.

„Ha megszavazzák a bosszútörvényt, a jelenlegi több tízezres tanárhiány tovább fog emelkedni! Olivérhez hasonlóan rengetegen elhivatottak a szakma iránt, azonban az új, megfélemlítő és cenzúrázó körülmények között sokan úgy fognak dönteni, hogy nem tudják tovább folytatni” – fogalmaznak, hozzátéve: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – az orvosok korábbi tiltakozásához hasonlóan – segít letétbe helyezni a felmondását annak, aki így dönt.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.