Irodalomteszt: emlékeztek még a memoriterekre?
Hoztunk egy irodalomtesztet, ahol igazán számít a jó memória. Nézzük, mennyi kérdésre tudtok helyesen válaszolni.
Hoztunk egy irodalomtesztet, ahol igazán számít a jó memória. Nézzük, mennyi kérdésre tudtok helyesen válaszolni.
Nem jön ki a matekpélda eredménye, de nem tudjátok mit rontottartok el? – Kérhettek segítséget a Google új mesterséges intelligenciájától.
A megfelelő ajándékok megtalálása még a profiknak is évről évre kihívást jelenthet, pláne akkor, ha még nem dolgoztok és nem fér bele a költségeitekbe a drága ajándéktárgyak megvásárlása. Hogy megkönnyítsük a dolgotokat, mutatunk néhány olcsó, könnyen elkészíthető és kreatív ötletet.
A dohányzási alternatívákat népszerűsítő posztokat több mint 3,4 milliárd alkalommal nézték már meg a közösségi médiában egy jótékonysági szervezet jelentése szerint.
A 15 éves lányok 21, a fiúk 16 százaléka számolt be arról, hogy havonta legalább néhány alkalommal érte már zaklatás az iskolában - derül ki a frissen megjelent PISA-felmérésből.
Matematikából a PISA-felmérés történetének legrosszabb magyar eredménye született. Etikai kódexhez kötött, hogy milyen ajándékokat fogadhatnak el a pedagógusok. Továbbtanulás során lehetősége van a diákoknak az érettségi megszerzése mellett szakmát is tanulni. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit.
Ezt látnák az űrhajósok, ha a Nemzetközi Űrállomás a Mars körül keringene.
Az ukrán nyelv és irodalom kötelező marad, de azon kívül bármilyen tantárgyat oktatnak kisebbségi nyelven, kivéve az oroszt.
A top 10-es lista első helyén az Ajándék című szám áll a Piramistól.
A január és november közötti időszak átlaghőmérséklete 0,13 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az eddigi legmelegebb év, 2016 azonos időszakának átlaga.
31 kategóriában osztottak ki díjakat a Los Angelesben az idei The Game Awards (TGA) díjátadóján, ahol az év játéka díjat a Larian Studios belga videojáték-fejlesztő cég szerepjátéka, a Baldur's Gate 3 vihette haza,
A Pennsylvaniai Egyetem már 100 millió dollárt vesztett a rektorának gyűlöletbeszéddel kapcsolatos álláspontja miatt.
Ha a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztek, akkor itt megnézhetitek, hogy milyen pontszámítási szabályok érvényesek a 2024-es felvételire. Mutatjuk, hogy mire kaphattok pluszpontot.
Matematikából tovább romlott a magyar diákok teljestménye a 2022-es PISA-mérés eredményei alapján. Most tesztelhetitek, hogy nektek sikerül-e a 15 éveseknek szóló matekteszt. A megoldásokat a cikk végén találjátok. Ne lessetek!
Januártól emelkedik a pedagógusok bére, kötelező illetményemelés azonban csak azoknak jár, akiknek a korábbi fizetése nem érte el a havi 440 ezer forintot.
Decembertől 161 komplex digitális tananyagcsomagot használhatnak otthon 1-12. évfolyamig a diákok.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy kollégájukat egy olyan eljárás eredményeként bocsátották el, amely "nem felel meg a vizsgálattal szemben támasztható eljárási szabályoknak, normáknak."
Időpont nélkül küldte vissza a szakszervezetek levelét.
Megtartotta Nobel-előadását Stockholmban Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, aki az amerikai Drew Weissmannal megosztva veheti át idén az orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.
Ha osztrák, szlovén, szlovák, vagy bármilyen egyéb külföldi középiskolában folytatnátok a középfokú tanulmányaitok, azt jeleznetek kell az OH felé. Mutatjuk, hol és hogyan tehetitek ezt meg.