Rekordot döntöttek a közös olvasásban Magyarországon

Több mint 2500-an olvastak egyszerre április 23-án a könyvesboltokban.

A könyv világnapja alkalmából közös olvasást szervezett a Libri, hogy felállítsák az együtt olvasás magyarországi rekordját – számolt be róla a könyvkereskedő közleményében.

„A Sussexi Egyetem kutatói megállapították, hogy már napi 20 perc olvasással is közel 70 százalékkal csökkenthetjük a stressz-szintünket. A könyvek tehát nemcsak tanulásra, önfejlesztésre vagy a szabadidőnk eltöltésére alkalmasak: az olvasás hosszú távon is javítja az életminőségünket”

- idézik Ludvig Orsolyát, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatóját.

A rendszeres olvasás támogatása érdekében a könyvkereskedő közös olvasást szervezett, amelyen bárki részt vehetett a könyv és szerzői jogok világnapján. Április 23-án, 17 és 19 óra között országszerte több mint 2500 ember gyűl össze a boltokban, hogy együtt olvassanak.

Az akció népszerűségének köszönhetően sikeresen felállították az együtt olvasás magyarországi rekordját, ugyanis összesen 2536-an olvastak együtt a megadott időben.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.