Szépen csendben csökken a pedagógusok száma a rendszerváltás óta
A KSH legfrissebb adataiból kiderült, hogy a rendszerváltás óta egy-egy tanévet leszámítva, de folyamatosan csökken a pedagógusok száma.
A KSH legfrissebb adataiból kiderült, hogy a rendszerváltás óta egy-egy tanévet leszámítva, de folyamatosan csökken a pedagógusok száma.
Míg az egyetemisták a közelgő vizsgaidőszak miatt feszengve gondolhatnak a közelgő téli időszakra és az ünnepekre, a közoktatásban tanulók (és a szüleik is) valószínűleg már alig várják a téli szünetet és az ezzel járó, a szokásosnál hosszabb pihenést. Mutatjuk, hányat kell még aludnotok a téli vakáció első napjáig, és mikor kell az ünnepek után először iskolába mennetek.
A kérdéses témakörökről a szervezet két neves ügyvédjével fognak beszélgetni.
Az eseményt november 17-én tartották.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk nektek, 2024-től számos egyetem már a középszintnél, vagyis B2-es szintnél alacsonyabb, B1-es vagy A2-es nyelvvizsgát, esetleg részvizsgát is elfogad. Hogy tisztában legyetek azzal, mit jelentenek ezek a szintek és fokozatok, elmagyarázzuk nektek, pontosan mik a különbségek bizonyos szintű nyelvvizsgák között.
November 30-ig lehet jelentkezni a középiskolai központi írásbelire. Azonban azt nem árt tudni, hogy nem mindegyik középfokú intézménynél szerepel a felvételi követelmények között.
A szervezet érzékenyítő könyvvel tartott felvilágosítást a tízéves diákoknak.
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben.
A tankerület ellenzése miatt másik helyre vitték a rendezvényt.
A hiány és a helyettesítés miatt túlterheltek a védőnők, ráadásul pluszmunkáért járó díjazást is csökkentették.
Az országos átlagos bérleti díjak 0,4 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek októberben a szeptemberihez képest.
Két ló áll egy dobogó tetején, akik türelemmel viselik, hogy egy köpenyes férfi, Dr. Sótonyi Péter rektor krétával rajzol rájuk, hogy így mutassa be a teremben ülő hallgatóknak a testtájékokat. Évről évre így indul a tanév az Állatorvostudományi Egyetem elsőéves hallgatói számára.
Az igazgatóhelyettes-nő kibillent az egyensúlyából, de nem esett el.
Az elmúlt évtizedben drasztikusan megemelkedett az autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekek, diákok száma - derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
Mutatjuk, mit kell tennetek, ha mégis másik középiskolában szeretnétek megírni a központi írásbelit.
Mikor lehet elkezdeni a KRESZ-tanfolyamot, és hány éves kortól kezdhettek el vezetni? Válaszolunk.
Több szülő sem tud addig munkát vállalni, amíg nem nyit meg az intézmény.
Néhány nap múlva elérhetővé válik a jelentkezési lap.
A hatályos Nemzeti alaptanterv csak a rendszerváltoztatás megnevezést használja.
Megtérül-e a diplomába belefektetett összeg, ha valaki önköltséges formában szerez diplomát valamilyen művészeti képzésen? Megnéztük, mik a legjobban fizető szakmák a diplomás pályakövetés legfrissebb adatai szerint.