Ilyen tételeket kaphattok a szóbeli érettségin

Vészesen közelednek a szóbeli vizsgák. Összegyűjtöttük, hogy milyen tételekből kell tanulnotok.

  • Tornyos Kata

Az emelt szintű szóbeli érettségiket 2024-ben június 5-12. között tartják, a középszintű vizsgákat pedig június 17. és július 3. között kell megszerveznie az iskoláknak. A megszokottnál későbbi időpont azért van, mert idén a tanév is tovább tart, az alsóbb évfolyamokra járó diákoknak egy héttel tovább, június 21-ig kell iskolába járniuk.

Míg középszinten az iskolák maguk határozzák meg, hogy milyen tételekből kell felelniük az érettségizőknek - éppen emiatt a követelmény iskolánként eltérő - addig az emelt szintű vizsgázók központilag kapják meg a számonkérhető tételcímeket. Ezeket az Oktatási Hivatal oldalán tették közzé a május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai között.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.