Sorra utasítják el az állami iskolák azokat a tanárokat, akik nem írták alá a státusztörvényt
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – többek között ilyen kérdéseket is kaphatnak egy állásinterjún a pedagógusok.
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – többek között ilyen kérdéseket is kaphatnak egy állásinterjún a pedagógusok.
Július 24-én jön a 2024-es felvételi ponthatárhúzása. Addig is mutatjuk, hogy milyen pontokkal kerülhettek be a felvételizők mérnökinformatikus szakra tavaly.
Picit csökken, nagyot ugrik vagy nagyjából stagnál? Ma este 8-kor kiderül, hogy a mintegy 121 ezer felvételizőből ki jutott be egyetemre, főiskolára. A népszerű szakokon, egyetemeken idén is nagy a verseny, ehhez képest vannak olyan képzések, amelyeket egy valaki, vagy senki sem jelölt meg az első helyen. A helyzetet árnyalja, hogy idén megváltozott a pontszámítás, és az új rendszer finoman szólva is döcögősen debütál.
Nagy port kavart egy hete, hogy egy fegyveres fülön lőtte Donald Trump republikánus elnökjelöltet egy választási gyűlésen. Azóta pedig a 81 éves Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. A mozgalmas kampányidőszak apropóján készítettünk egy tesztet Trumpról, mennyire ismeritek a volt elnököt?
Július 24-én jön a 2024-es felvételi ponthatárhúzása. Addig is mutatjuk, hogy milyen pontokkal kerülhettek be a felvételizők az óvodapedagógus szakra 2023-ban.
Manapság a magas, szőke hajú Barbie-k mellett fogszabályzós, hallókészülékes és tolószékes Barbie és Ken babák is elérhetők. A lista most vak Barbie-val bővül.
Még ma fizetésképtelenné válhat a lelkészképző főiskola.
A szervezet nem ért egyet a kormány új rendelettervezetével, amely korlátozná az okoseszközök használatát az iskolákban.
A csapat összes tagja érmet szerzett.
Szerda este hirdetik ki a ponthatárokat, de még mindig vannak olyan felvételizők, akiknek nem véglegesek a pontjaik.
Augusztusban ezen a szombaton a 19-ét mindenkinek le kell dolgoznia.
Hamarosan kiderül, kiket vesznek fel a magyar egyetemek szeptemberben induló képzéseikre. Mutatjuk, hányan jelöltek meg valamilyen természettudományi képzést a jelentkezési listájuk első helyén.
Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban várják a legnagyobb áremelkedéseket.
Az iskola beszámolójában évek óta felhívták a problémára a Székesfehérvári Tankerületi Központ figyelmét, de a tankerület szerint az elmúlt 5 évben a gimnáziumból nem érkezett kérés, hogy szállítsák el a kémiaórákon keletkezett veszélyes hulladékot.
Megnéztük, hogy a QS-rangsor első 10 egyetemén mekkora tandíjat kell fizetni azoknak, akik nem kapnak ösztöndíjat.
Akár a Harry Potter könyvek és filmek sztárja is lehetett volna a középiskolás Ed Sheeran.
Már csak néhány nap és kihirdetik az idei ponthatárok. Mutatjuk, hogy tavaly hány pont kellett az állami ösztöndíjas, nappali tagozatos gazdálkodási és menedzsment alapszakhoz.
A napokban már szurkolhatunk a párizsi olimpián a 15 éves Jackl Viviennek, aki a sport mellett kiváló eredményekkel zárta a kilencedik osztályt.
Kiderült, hogy a hazai tanulók 81,7 százaléka a társadalmi szempontból elvárható vagy annál magasabb szintű pénzügyi képességekkel rendelkezik.
Régiónként azonban lényeges eltérések lehetnek a fizetések terén.