Friss hírek

Fontos változás: befellegzett az előrehozott érettséginek

Megszüntetné az előrehozott érettségit az oktatási államtitkárság. Az új közoktatási törvény tervezetében nem szerepel a 2005-ben bevezetett vizsgatípus, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős államtitkár az Eduline-nak adott interjújában pedig külön kiemelte: nem tartja jónak, hogy a diákok egyes tantárgyakból akár tizenöt-tizenhat évesen leérettségizhetnek. Idén tavasszal 53 ezren tettek előrehozott érettségit.

Kritikus a helyzet az egyetemeken: lassan elfogynak a fizikatanárok

A bolognai rendszer bevezetése óta mesterképzés elvégzéséhez kötik a tanári diploma megszerzését. A hároméves alapképzés után azonban egyre kevesebb diák dönt úgy, hogy a pedagógusi pályát választja – különösen igaz ez a természettudományi karok hallgatóira. Már ma sincs elég fizika-, kémia- és biológiatanár az országban, a helyzet néhány éven belül kritikussá válhat.

"Torzszülött, agyament az új felsőoktatási törvény tervezete"

Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselő szerint a felsőoktatási intézmények többsége ellehetetlenülne, amennyiben az oktatásért felelős államtitkárság koncepciója megvalósulna, az elképzelés szerint ugyanis csak azon egyetemek, főiskolák működhetnének, amelyek oktatóinak kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik.

Előre eltervezte tettét a pécsi ámokfutó?

Az Első Pécsi Polgári Lőegylet titkára szerint G. Ákosnak nem volt időpontja lövészetre arra a napra, amikor a vád szerint egy embert megölt, hármat pedig súlyosan megsebesített a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében.

Több százezer diák és tanár adatait "költöztetik" Győrbe

Kétmilliárd forint európai uniós támogatásból kiépített szerverterem szolgálja ezentúl a közoktatási intézmények, tanulók és pedagógusok adatait kezelő Közoktatási Információs Rendszert, valamint a felsőoktatásban hasonló feladatokat ellátó, az oktatók és hallgatók adatait kezelő Felsőoktatási Információs Rendszert.

Könnyebb a nyelvtanulás, mint gondoltuk volna?

Az emberi agy kevesebb mint negyedóra alatt képes megtanulni egy új szót, ezért ha valaki gyorsan akar elsajátítani egy idegen nyelvet, egy-egy szót "mindössze" százhatvanszor kell meghallgatnia - adta hírül a The Daily Telegraph.

Jogosan tiltják ki az iskolákból az "extrém" külsejű diákokat?

„Hiába vagyok kitűnő tanuló, az osztályfőnök és az igazgató nem engedi meg, hogy én is elmenjek a februári osztálykirándulásra, szerintük ugyanis folyamatosan megsértem a házirendet azzal, hogy az iskolában sem veszem ki az orrpiercingemet” – ezzel a problémával fordult hozzánk egy budapesti végzős középiskolás, akit külseje miatt már többször kiküldtek órákról. Pedig ezt – a közoktatási törvény alapján – egyetlen iskola sem teheti meg.

Jövő héten végre megkapják fizetésüket a bajba került tanárok?

A jövő hét elején utalja a normatív támogatást a kincstár a nem állami, nem önkormányzati fenntartású, valamint egyházi közoktatási intézményeknek - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága. Több mint 16 ezer tanár és óvodapedagógus vár a fizetésére.

Buktatás az egyetemeken: még semmi sem biztos

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium változatlanul azt az álláspontot képviseli a hallgatókkal folytatandó tárgyalásokon, hogy a felsőoktatás minőségi javulásának garanciáiért a hallgatóknak is munkálkodniuk kell; a szaktárca ezt szerdán, a Magyar Nemzet aznapi számában megjelentekre reagálva közölte az MTI-vel.