Oktatni kellene a gyermeknevelést - mondta Herczog Mária, a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) állandó bizottságának elnöke a Családpolitika más-más szemmel című tanulmánykötetet bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a pedagógus-életpályamodell koncepciójában szereplő, tervezett minősítési rendszert. Szerintük a koncepció indokolatlan különbséget tesz az óvodapedagógusok, tanítók és a tanárok között.
Tőzsdei ismereteket nem csak brókereknek érdemes szerezni. A tudás ugyanis azok számára is hasznos lehet, akik „csupán” anyagi biztonságra törekszenek. Az érdeklődők legalább két tucat tőzsdeiskola közül válogathatnak.
Önmagának mondott ellent Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár: decemberben úgy nyilatkozott, hogy azok a hallgatók, akiket tanulmányi okok miatt bocsátanak el valamelyik egyetemről vagy főiskoláról, később felvételizhetnek korábbi szakjukra. Az új felsőoktatási törvény koncepciójának január 4-i változatában ezzel ellentétben már az szerepel: az elbocsátott hallgatók egyik hazai felsőoktatási intézmény azonos szakjára sem adhatják be a jelentkezésüket.
Várhatóan január végén tárgyalja a kormány a felsőoktatási törvény koncepcióját, és a jogszabály egyes elemei már 2011 őszén hatályba léphetnek - közölte az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-vel. Az államtitkárság szándéka szerint a közoktatási törvény, valamint a pedagógus életpályamodell koncepciójáról is dönt az Országgyűlés a tavaszi ülésszakon.
Átalakítja az új közoktatási törvényt az oktatási államtitkárság: lesz külön életpályamodell iskolaigazgatóknak, megmaradnak a két tannyelvű gimnáziumok és a nyelvi előkészítő osztályok is - írja a Magyar Nemzet.
Már a tanév első hónapjában akadtak olyan diákok, akiknek összegyűlt az ötven igazolatlan tanórája; bár e diákok szülei nem veszítik el a nevelési és iskoláztatási támogatást, annak folyósítását felfüggesztik - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Titkársága.
Sem az érettségi vizsga szigorítását, sem a hatvanórás kötelező közösségi munkát nem tartja jó és értelmezhető lépésnek a Pedagógusok Szakszervezete. Közelményükben az áll: az újból bevezetendő gyógypedagógiai osztályok megnehezítenék a diákok kiemelkedését, a tankönyvek ingyenessé tétele pedig "megszünteti a tankönyvpiacot".
Több mint harminc egyetemi és főiskolai kar tart nyílt napot január 10. és 16. között: a tájékoztató előadásokon beszerezheted a legfontosabb információkat az alap- és mesterképzésekről, az elmúlt évek ponthatárairól, a külföldi ösztöndíjakról és az elhelyezkedési esélyekről.
A kanadai, ukrán és svéd diákok jóformán hírét sem hallották az érettséginek, az osztrák és a bolgár végzősöknek három, az albán középiskolásoknak pedig négy tantárgyból kell vizsgázniuk a gimnáziumi tanulmányaik végén. Úgy tűnik, a magyar diákoknak mindenki másnál nehezebb dolguk van - sőt, az érettségi még komolyabb kihívás lesz, ha az új közoktatási törvényt a jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy 2013-2014-től öt helyett hat tantárgyból kell majd vizsgázni.
Négy vizsgalehetőséget engedélyezne az egyetemistáknak és főiskolásoknak az új felsőoktatási törvény tervezetének december 14-i keltezésű verziója – legalábbis ez áll az fn.hu birtokába került változatban, amely a hírportál szerint alig különbözik az eredeti szövegtől.
A felsőoktatási törvény tervezete egyértelműen kijelöli a fő irányvonalakat, ezek mentén át lehet alakítani a képzési rendszert – mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal új elnöke.
Miért hordanak fekete ruhát a Dimmu Borgir-rajongók? Miért tarhálnak a punkok, és miért népszerű a Megasztár? Ha 2011-ben vagy 2012-ben érettségizel, és szívesen végeznél egy kis kutatómunkát a zene és a társadalom kapcsolatáról, jelentkezz a Budapesti Corvinus Egyetem esszépályázatára.
Tanár-vizuális környezetkultúra tanár mesterszakot, valamint kereskedelem és marketing felsőfokú szakképzést indít 2011 szeptemberétől a Kaposvári Egyetem.
Több mint 52 ezer dollárba, vagyis körülbelül 11 millió forintba kerül egy tanév az Egyesült Államok egyik legdrágább főiskoláján. A Maine állambeli Bates College az ország egyik legrégebbi koedukált iskolája, ahol 1855 óta nők is szerezhetnek diplomát. A borsos tandíjért minőségi oktatás jár: a Princeton Review 2005-ben a legjobb főiskolának nevezte.
Verekedésért, puskázásért és az órai munkához szükséges tankönyvek és munkafüzetek hiányáért egyetlen tanár sem írhat be igazolatlan órát a diákoknak, a késésekért azonban már joggal jár az igazolatlan mulasztás. Kötelezővé teheti-e az iskola a délutáni sportversenyeket, kirándulásokat és ünnepségeket? Hány óra mulasztás után kell évet ismételni, és milyen büntetést kaphatnak a notórius lógók?
Nyolcmillió forint vagyoni károkozás gyanúja miatt hallgatta meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Repa Imrét. A Kaposvári Egyetem rektorhelyettese először nyilatkozott azóta, hogy a pécsi egyetemi vesztegetési üggyel összefüggésbe hozták a nevét, és hűtlen kezeléssel gyanúsították.