Friss hírek

Lefagy, kidob, elérhetetlen? Így használd az ETR-t és a Neptunt

Több tízezren használják, sokak számára mégis szitokszónak számít: az ETR, a Neptun és az ETN – elvileg – a tanulmányi ügyintézést könnyítené meg, ennek ellenére aligha van olyan egyetemista vagy főiskolás, akinek ne okozott volna már gondot a tantárgyfelvétel vagy éppen a vizsgákra való jelentkezés. Utánajártunk, mi okozhatja a webes tanulmányi rendszerek hibáit, és mire lehetne még használni az ETR-t és Neptunt.

A frissen végzett orvosok fele nem kezdte el a szakorvosképzést

Ha nem sikerül megállítani a fiatal orvosok elvándorlását, komoly veszélybe kerül az ügyeleti rendszer – mondta a Magyar Nemzetnek Papp Magor. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a 2010-ben végzett orvostanhallgatók fele nem folytatta tanulmányait a szakorvosképzésben.

Bizonyítvány otthonról: kiből lehet magántanuló?

Ki lehet-e tiltani az iskola épületéből a magántanulókat? Megakadályozhatja-e az osztályfőnök vagy az iskola igazgatója, hogy a diákok otthon, egyéni tanrend szerint készüljenek fel a vizsgáikra? Minden, amit tudni kell a magántanulói státuszról.

Felvételi határidők: a legfontosabb dátumok januárban

Meddig módosíthatsz a keresztféléves jelentkezési lapon megjelölt szakok sorrendjén? Mikor tudhatod meg, hogy felvettek-e valamelyik egyetem vagy főiskola februárban induló képzésére? És mi a teendőd januárban, ha a normál felvételi eljárásban veszel részt?

Egyetemi és főiskolai nyílt napok január 3-tól 9-ig

Budapesti Gazdasági Főiskola, Kecskeméti Főiskola, Szent István Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem és a Debreceni Egyetem – január első hetében ezek a felsőoktatási intézmények tartanak nyílt napot és tájékoztató előadásokat. Dátumok és helyszínek.

Az 5 legbizarrabb nevű egyetemi szak 2010-ben

Érdekes dolgokat mindenki tanul az egyetemen, azt viszont csak kevesen mondhatják el magukról, hogy különleges szakra is járnak. Furcsa és rendhagyó képzések mindenesetre vannak, és mi most össze is gyűjtöttük a 2010-es év legjeit a zeneteoretikától a védelmi vezetéstechnikai rendszerszervezésig.

Titkolta betegségét: két hónapig tanított a tbc-s pedagógus

Több mint száz worcesteri diáknak és iskolai dolgozónak kell tbc-szűrésre mennie a téli szünet utolsó napjaiban, a Quinsigamond általános iskola egyik tanáráról ugyanis nemrég derült ki, hogy több mint két hónapja szenved tuberkulózisban. A pedagógus már október óta tudott fertőző betegségéről, de senkinek nem szólt, és minden nap bejárt dolgozni.