Megölelte tanítványait, azonnal kitiltották az iskolából a 41 éves tanárt

Elbocsátottak egy brit általános iskolai tanárt, mert megengedte tanítványainak, hogy megöleljék – számolt be a The Telegraph.

  • Eduline

A 41 éves Mark Pullinger több alkalommal is megengedte lány tanítványainak, hogy a játék hevében átöleljék a lábát, egyszer pedig az ölébe ültette az egyik kisdiákot – kollégái bepanaszolták az intézmény vezetőjénél, aki azonnal elbocsátotta az iskolából – írja a lap.

A szülők azonban kiállnak a pedagógus mellett: azért kampányolnak, hogy változtassák meg a határozatot. Azzal érvelnek, hogy Pullinger kiváló tanár, és tévesen ítélik el csak azért, mert férfi. „Inspiráló pedagógus volt, aki szórakoztatóvá tette a tanulást” – mondta Tanya Jennings, akinek a lánya Pullinger osztályába járt. „Bárki, aki gyerekekkel dolgozik, számíthat arra, hogy a diákok néha csak úgy megölelik az embert. Ilyenkor nem lehet egyből ellökni a karjukat” – tette hozzá.

„A tanítás volt az életem” – nyilatkozta a pedagógus, aki úgy érzi, igazságtalanul bántak vele. Fellebbezett az elbocsátása ellen, kérését azonban elutasították. A helyi oktatási tanács ráadásul – bár elismerte, hogy egyetlen diák sem szenvedett sérülést – azt a döntést hozta, hogy határozatlan ideig egyáltalán nem helyezkedhet el pedagógusként.

Pedig egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint Nagy-Britanniában komoly hiány van férfi tanárokból, az általános iskolák egynegyedében kizárólag nők tanítanak. A témáról szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.