Mégsem Ceausescu udvari költőjéről nevezik el a marosvásárhelyi magyar-román iskolát?

Rendeződhet a marosvásárhelyi magyar-román iskolanév-vita, miután Dorin Florea polgármester kijelentette, hogy a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es számú általános iskolát. A kijelentés ellenére tovább folynak a román és magyar aláírásgyűjtések az iskola elnevezéséért.

  • Eduline

A marosvásárhelyi polgármester a Krónika című kolozsvári napilapnak nyilatkozott. Néhány hete a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is aláírásgyűjtésbe kezdett a tanintézet elnevezése kapcsán.

A PSD az egykori román kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Paunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, az RMDSZ viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné, ezért javasolták, hogy a 2-es számú általános iskola a városépítőként emlegetett Bernády György nevét viselje.

A Krónika úgy tudja, hogy mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. Újabban pedig a romániai magyar Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái és az iskolába járó magyar gyerekek szülei is támogatják a kezdeményezést.

A szülők petíciót fogalmaztak meg, amelyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében - írja a napilap szerdai számában. Marosvásárhelyen jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiség nevét viseli, többnyire olyanok nevét, akik nem kapcsolódnak a városhoz.

MTI

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.