Botrány a főiskolán: magyarázkodhat a rektor a féktelen bulik miatt

Rekordot döntött az amerikai Colby Főiskola: egyszerre ötvenhat kiskorú hallgatót büntettek meg alkoholfogyasztásért egy házibuliban.

  • Eduline

Rendőrök vetettek véget egy főiskolai bulinak a Maine állambeli Waterville-ben múlt szombaton – adta hírül a Kennebec Journal. Este 8 órakor egy erősen ittas sofőrt állítottak meg az utcán. A lány azt állította, hogy a Colby Főiskolára jár, és éppen egy Winter Street-i házibuliból tart hazafelé. A gépkocsiban kisebb mennyiségű italt is találtak, ezért illegális alkoholbirtoklásért megbüntették a diákot.

Colby College - a főiskola, amelyik az alkoholbotrányairól híresült el
Wikipedia

A házibuli helyszínén aztán megdöbbentő látvány fogadta a kiérkező rendőröket: az egyik szobában tizennyolc tinédzsert találtak, „a diákok minden jel szerint a rosszullétig itták magukat” – mondta a helyi rendőrkapitány.

A rendőrök elkobozták a lakásban talált italokat: több mint száz üveg mellett egy sörrel teli hordót is találtak. Az összes diák pénzbüntetést kapott, a lakás 20, 21 valamint 22 éves bérlőit pedig letartóztatták: nekik decemberben kell bíróság elé állniuk, mert engedték, hogy a házibuliban kiskorúak is fogyasszanak alkoholt.

Ugyanezen az éjszakán a Colby Főiskola kollégiumából is kórházba kellett szállítani két tinédzsert, akik szintén nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak. A főiskola évek óta próbálja megelőzni a hasonló eseteket, az intézmény felmérése szerint egyre kevesebb hallgató iszik rendszeresen. Hasonló botrányok azonban még mindig előfordulnak az intézményben. „Minden diák számíthat a büntetésre” – nyilatkozta Sally Baker, a főiskola alelnöke.

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.