Még mindig vitáznak egy romániai általános iskola neve miatt

Tovább folytatják az aláírásgyűjtést a marosvásárhelyi kettes számú általános iskola diákjainak szülei – azt szeretnék elérni, hogy az intézményt a város egykori polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el.

  • Eduline

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az egykori román kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Paunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné, ezért javasolták, hogy a 2-es számú általános iskola a városépítőként emlegetett Bernády György nevét viselje.

A Krónika úgy tudja, hogy mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. 

A szülők petíciót fogalmaztak meg, amelyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében. Marosvásárhelyen jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiség nevét viseli, többnyire olyanok nevét, akik nem kapcsolódnak a városhoz.

eduline/mti

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.