Friss hírek

Ahol bukik az önkormányzat, ott bukik az iskola is

Szeptember óta több Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülés iskolájának működését sodorták veszélybe a rendezetlen közüzemi számlák. A kényszermegoldások skálája az extra téli szünet bevezetésétől a térségben található tanintézmények hálózattá alakításáig terjed, de sok helyen még ez sem elég a működéshez szükséges anyagi háttér biztosításához. Körkép.

Újra összecsapott Hoffmann és Pokorni

Az alkotmányozáshoz hasonlóan oktatási ügyekben is vita alakult ki csütörtökön a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán, azonban közel sem olyan "parázs", mint az új alaptörvény megalkotásával kapcsolatban - számoltak be az MTI-nek kormánypárti politikusok.

Huszonöt diákújságíró tudósíthat az uniós elnökség eseményeiről

Megkezdi a felkészülést az a huszonöt egyetemi hallgató, akik közül húszan a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként tudósíthatnak az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéhez kapcsolódó eseményekről. A több mint százhatvan jelentkezőből kiválasztott huszonöt fős szerkesztőség tagjai egy e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesznek.

Jövő héten eldől, mi lesz a felsőoktatással

Az új felsőoktatási törvény alapelveiről és a szigorúbb felvételi követelményeket tartalmazó rendeletről is a jövő héten tárgyal a kormány. Ha mindkettőre rábólintanak, a következő években átalakulhat a felsőoktatási intézmények finanszírozási rendszere, szigoríthatnak a tanulmányi- és vizsgaszabályzatokon, 2013-tól pedig legalább egy emelt szintű érettségi kell majd a legtöbb egyetemi-főiskolai képzéshez.

2013-tól biztosan kötelező lesz az emelt szintű érettségi

Jövő héten kerül a kormány elé a felsőoktatási felvételi követelmények átalakításáról szóló rendelet. Ha a jogszabályt a jelenlegi formájában fogadják el, a 2012-ben érettségiző diákok tanulmányi pontszámába már legalább egy természettudományi tantárgy érdemjegyét be kell számítani, 2013-tól az egyetemi-főiskolai felvételihez pedig minimum egy tantárgyból emelt szintű érettségit kell tenni. A rendelet kihirdetése lassan három hónapja csúszik.

Tizenhét éves budapesti diák az európai fordítóverseny magyar győztese

Egy tizenhét éves magyar diák is kiutazhat Brüsszelbe, a Juvenes Translatores verseny díjátadójára április elején: a fordítóversenyre minden európai uniós országból annyi iskola nevezhetett, ahányan képviselik az adott államot az Európai Parlamentben, így Magyarországról összesen huszonkét intézmény vett részt a pályázaton.

Megegyeztek az új felsőoktatási törvényről

A felvételi követelmények szigorítását, a vidéki főiskolák megerősítését, a hazai és határon túli intézmények együttműködésének kialakítását tartalmazza egyebek között az új felsőoktatási törvény alapelveit rögzítő dokumentum, amelyet valamennyi, a tárgyalásokon részt vevő szakmai szervezet támogat - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

Hogyan lehet elbukni a felvételit? Amikor már fellebbezni sem érdemes

Fellebbezhet-e az a diák, aki azért nem ért oda az egyik művészeti egyetem felvételi vizsgájára, mert ugyanazon a napon egy másik intézmény alkalmassági tesztjén kellett részt vennie? Elbukhatja-e a felvételit az a végzős középiskolás, aki hibásan töltötte ki a jelentkezési lapot, és mi történik akkor, ha a pluszpontokat érő szociális hátteret nem bizonyítják hiteles dokumentumokkal?