Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kormányoldal hozzáértő tagjaival, a józan ésszel, valamint a posta ördögével szemben vívott hosszadalmas...

A kormányoldal hozzáértő tagjaival, a józan ésszel, valamint a posta ördögével szemben vívott hosszadalmas szabadságharc után végre kész a Nagy Mű a Nemzeti Köznevelésről (sőt itt-ott Nemzeti Közösségi Nevelésről) szóló törvény tervezete - olvasható a Népiskola blog legfrissebb bejegyzésében. Az újszülöttet jól fejlett politikai küldetéstudattal és igencsak zűrös szakmai tartalommal verték meg alkotói. Az új közoktatási törvény tervezetéről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.
Megtudjuk azt is végre, hogy mire föl az egész hajcihő: itt kérem nemzeti középosztály lesz teremtve. "A köznevelési rendszert olyan irányban és azzal a céllal kell fejleszteni, pontosabban újjáépíteni, hogy az minden egyes magyar gyermek számára megadja a valódi lehetőséget és esélyt a felzárkózáshoz a nemzeti középosztályba."
A kellő nemzeti szellemről pedig majd gondoskodik az idejében kiosztott hitvallás és az általában a nemzeti közösségi nevelés, hiszen: "A közösségi nevelés célja tehát nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni."
A cikk folytatását a
olvashatod el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.