Friss hírek

Százmilliárdokba kerül a közoktatás Hoffmann-féle átalakítása

Háromszáz milliárd forinttal kerülne többe az óvodák, az általános- és középiskolák, valamint a szakiskolák működtetése 2012-től: ez derül ki az új közoktatási törvény koncepciójának legfrissebb, szerkesztőségünk birtokába jutott változatának szövegéből. Hiába érkezett több mint ötszáz észrevétel a december elején bemutatott tervezethez, a főbb pontokon – az érettségi tárgyak számán, a pedagógusok minősítési rendszerén és az előkészítő évfolyamok tervén – nem változtatott az államtitkárság.

Könyvtornyot építenek az ELTE lágymányosi campusán

Ötödször rendezi meg országos innovációs napját jövő szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Az ingyenes program része az egész napos konferencia, az ELTE Innovatív Kutatója díj átadása, a hallgatói innovációs pályázat eredményhirdetése, az innováció fájának ültetése, valamint egy jótékonysági könyvgyűjtő akció is.

A falusi iskolák után a városiakra is lakat kerül

Dunaújváros, Salgótarján és Tatabánya mellett több kistelepülés és budapesti kerület is bezárja vagy összevonja iskoláit. Kevés a gyerek, sok a kiadás – ezzel magyarázzák döntésüket az önkormányzatok, amelyek évente több mint százmillió forintos megtakarítást remélnek az átszervezésektől. Sok helyen még nem született végleges döntés, ezért egyelőre még nem lehet tudni, hány tanár veszíti el az állását.

Mennyit keresnek az orvosok, a tanárok és a köztisztviselők?

Megéri tanulni, mert diplomával jóval többet lehet keresni - derül ki a Fizetések.hu bérfelméréséből. Az egyetemi diploma többet fial, mint a főiskolai, bár nem mindegy, hogy milyen iparágban talál állást a pályakezdő. A legmagasabb fizetést a telekommunikáció területén várhatják a diplomások, a legkevesebbet pedig akkor, ha az egészségügyben, oktatási intézményekben vagy művelődési központokban helyezkednek el.

Ifjúságvédelmi őrjárat buktatja le a lógós diákokat

Elindult az ifjúságvédelmi őrjárat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden: az iskolaidőben csellengő diákokat a szakemberek felkutatják, ha pedig szükséges, jelzik a szülőknek és az oktatási intézményeknek a gyermek tartózkodási helyét.

Nem értik az egyetemisták, ki dönt majd a vizsgalehetőségek számáról

Nyílt levélben fordult Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárhoz és Nagy Dávid HÖOK-elnökhöz a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának közéleti-kulturális lapjának szerkesztősége. Többek között azt szeretnék megtudni, az egyetemek vagy a minisztérium dönt majd a jövőben a vizsgalehetőségek számáról.

Egyetemek és főiskolák rangsora: a legjobb társadalomtudományi karok

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2010-ben is bekerült a tíz legnépszerűbb képzés közé a kommunikáció és médiatudomány szak, amelyre több mint 2200-an adták be a jelentkezésüket. Akit a társadalomtudományi terület érdekel, huszonhárom egyetemi és főiskolai kar közül válogathat, a rangsor élén idén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem áll.

Hosszabb nyitva tartással készülnek a jelentkezési rohamra a posták

Ma jár le a felsőoktatási jelentkezési határidő: ha éjfélig nem adod postára a kitöltött jelentkezési lapot, vagy nem küldöd el az e-felvételi adatlapodat, biztosan lemaradsz az idei felvételi eljárásról. Két budapesti posta este tízig nyitva lesz, a vidéki posták azonban nem készülnek hosszabb nyitva tartással.

2020-ra sem lesz minden második magyar fiatal frissdiplomás

Nagyobb figyelmet kell szentelni a tanárok képzésére és a hátrányos helyzetű diákok oktatására - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn Brüsszelben, az oktatásügyi miniszterek találkozója után. Andrulla Vasziliu oktatási biztos szerint 2020-ra sem tudják majd negyven százalékosra növelni a diplomások arányát az Európai Unióban.

Már 2012 szeptemberében bevezetné az új oktatási rendszert a kormány

Nem szavaztak oktatásügyben, csupán szakmai konzultáció folyt a Fidesz-KDNP háromnapos zárt frakcióülésén, ahol Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghallgatták. A Magyar Nemzetnek azt mondta: akadnak nézetkülönbségek a kormánypártok egyes politikusai között, a részletekről továbbra is tárgyalnak, a vitás kérdésekben azonban parlament dönt majd.