Döbbenetes puskázási módszerek: dublőr, kémheadset és a klasszikusok
Hallójáratba rejtett mágneseket, kémheadsetet, sőt néha még dublőröket is bevetnek a diákok a vizsgákon.Eszméletlen puskázási módszereket mutatunk.
Hallójáratba rejtett mágneseket, kémheadsetet, sőt néha még dublőröket is bevetnek a diákok a vizsgákon.Eszméletlen puskázási módszereket mutatunk.
Mi történik akkor, ha meggondoljátok magatokat, és mégsem kezdenétek el azt a szakot, ahova bekerültetek? Jelentkezhettek a pótfelvételire? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Az intézmény egyik volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt tett bejelentést a rendőrségen a nagykanizsai piarista iskola igazgatója - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.
Történelmi mélypontra csökken a diákhitel kamata: július elsejétől év végéig a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 6,5 százalékról 5,75, a Diákhitel2-é pedig 7,75 százalékról 7 százalékra csökken - jelentette be Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
November végéig közel hétezer pedagógus vesz részt az új típusú iskolai fizikai állapotfelméréshez kapcsolódó képzésen, csaknem az összes, több mint 3600 nappali rendszerű oktatási intézmény megkapta az ehhez szükséges ingyenes eszközcsomagot is.
Tombol a nyár, beköszöntött a fesztiválszezon, és lassan vége a vizsgaidőszaknak is – de mi van, ha a legnagyobb kihívás még előttetek áll? Hogyan lehet egy nyár alatt felkészülni a középfokú nyelvvizsgára?
Milyen jellegű diákmunkát érdemes vállalni idén nyáron? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Az új debreceni Nagyerdei Stadionban és környékén rendezik meg július 23. és 27. között a idei Campus Fesztivált - közölte a fesztivál sajtófőnöke.
Hol tanult Arnold Schwarzenegger, Steve Jobs vagy Maradona gyereke? Ki tartotta fontosnak a tanulást, és ki lépett a híres szülő nyomdokaiba?
Vasárnap estére egy jó kis műveltségi tesztet ajánlunk. Vajon hány pontot sikerül elérnetek?
Meddig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni? Mikor húzzák a ponthatárokat? Mikor tartják a pótfelvételit? Itt vannak a legfontosabb határidők.
Megvan, ki lesz az új felsőoktatási államtitkár, és az is, milyen változásokra kell szeptembertől számítani a felsőoktatásban. A rektorok tartanak a kancellári rendszer bevezetésétől, Hoffmann Rózsa pedig többmilliós bánatpénzzel távozik posztjáról. Ezek voltak a hét hírei.
Melyek a szóbeli érettségi legnagyobb buktatói? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
A legjobb helyesírási tesztekből készítettünk nektek válogatást - ideje, hogy kipróbáljátok, mit tudtok.
Az origamiszéket, a sörnyitó fogakat vagy a felnőtteknek készült bölcsőt próbálnátok ki legszívesebben? Ezek voltak a legötletesebb dolgok, amiket az elmúlt években hallgatók terveztek.
Mi a teendő akkor, ha meggondoltátok magatokat, és mégsem azon a szakon tanulnátok tovább, amelyet elsőként megjelöltetek? Lehet-e képzést törölni? Ha igen, helyette még fel lehet venni egy másikat?
Még a nyári szünetben sem "alszik" a tanügyigazgatás, hiszen a biztonságos tanévkezdéshez már most meg kell teremteni...
2,6 milliárd forintot szán a kormány idén nyáron a gyermekétkeztetésre, így a két tanév között is napi háromszori...
Június 27-én érnek véget a szóbeli érettségik, így sokan most is a vizsgákra készülnek. Magyarból, matekból és történelemből itt találtok kidolgozott tételeket.
Ritkán van ennyi jó program egy napon, így nem csoda, ha tanácstalanok vagytok, melyik kiállításra, koncertre vagy túrára menjetek. Programajánlónk segít a döntésben.