Friss hírek

Tíz dolog, amit az egyetemen csinálhattatok meg utoljára

Másnaposan bemenni dolgozni, szundikálni kicsit a megbeszélésen, az egész napot Facebookon tölteni a tegnapi buli képeinek nézegetésével? Ez a tíz dolog az egyetemen még elment, de később már a munkátokba kerülhet. A Buzzfeed gyűjtéséből szemezgettünk.

Idén is elmarad a Hegyalja Fesztivál

Elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.

A rosszul teljesítő oktatókat kirúgnák

Palkovics László államtitkár jobb színvonalú felsőoktatást akar nyújtani azoknak a hallgatóknak, akiknek sikerül bejutniuk az egyre kisebb kapun. Ezért a rosszul teljesítő tanárokat kirúgnák – írta a Népszabadság.

Mitől függ, hogy felemelik-e a központi ponthatárt?

Tavaly a Corvinus Egyetem három szakára is csak a központi ponthatárnál magasabb pontszámmal lehetett bekerülni, többen jeleztétek, hogy aggódtok az idei ponthatárok miatt. Összegyűjtöttük, mire következtethettek a szakok kapacitásából és a jelentkezők számából.

Ezentúl nem a diák dönt arról, hol tölti a gyakorlatát

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt várja, hogy négy év alatt a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre nő a duális szakképzésben résztvevő diákok száma - jelentette ki a tárca szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.