Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Másnaposan bemenni dolgozni, szundikálni kicsit a megbeszélésen, az egész napot Facebookon tölteni a tegnapi buli képeinek nézegetésével? Ez a tíz dolog az egyetemen még elment, de később már a munkátokba kerülhet. A Buzzfeed gyűjtéséből szemezgettünk.

Egy héten többször is másnaposan megjelenni az irodában. Talán egyszer-egyszer még belefér, de az egyetemen, főiskolán megszokott bulizásról le kell mondanotok.
Ellógni a reggeli feladatokat. Az előadásoknál talán még működött, de a munkában biztosan nem fog, ha egész egyszerűen kihagytok mindent, ami 10 óra előtt kezdődik.
Egész nap a Facebookot bújni a tegnap esti buli képei miatt. Az egyetemen talán még úgy éreztétek, ez a legjobb módja az előadások túlélésének - még akkor is, ha esetleg fizettetek érte - de a nagybetűs életben ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy borzalmas munkaerők vagytok.
Wikipédiáról felkészülni a szakmai megbeszélésekre. Talán az első félévben még sikerült valahogyan összehoznotok vele egy beadandót, de már a szakdogátokhoz ennél jóval több kell, a munkáról nem is beszélve.
Azt állítani, hogy dolgoztok, miközben a kedvenc sorozatotokat nézitek. Lehet, hogy az egyetemen nyugodt szívvel mondtátok a szüleiteknek, hogy épp tanultok, amikor egy pizzával és hét évadnyi Így jártam anyátokkal résszel bezárkóztatok a szobátokba, de a munkában nem fog menni.
Az összes őrült beavatási szertartás és minden, amit a gólyatáborban kötelezőnek hittetek. El tudjátok képzelni, hogy az új munkatársatoknak tógában kelljen végigjárnia egy kocsmatúrát az első munkanapján?
Az ivós játékok. A kávészünetben nem fogtok kávé-pongot és "Én még sosem..."-et játszani a gépi eszpresszókkal.
Pizsamában vagy legalábbis elnyűtt melegítőben megjelenni az irodában. Valószínűleg azokat a gólyatáboros egyenpólókat is sürgősen el kell felejtenetek, amit az egész első félévben hordtatok.
Ha késtek egy munkával, arra hivatkozni, hogy elromlott a nyomtató. A tanárotok talán még elnézte, de az irodában mindenki tudni fogja, hogy hazudtok, hiszen legalább öt nyomtató van az irodában.
A problémáitokkal a szüleiteket keresni. Az egyetem alatt még működött, talán a magánéleti kérdésitekben is segítettek, de a munkahelyeteken már csak ti vagytok és az Excel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.