Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Fokozódik a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóváltása ügyében érezhető elégedetlenség, most már a szülők is kifejezték véleményüket – írta a Népszabadság.

Fokozódik a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóválasztása ügyében érzékelhető elégedetlenség. Most már a szülők is kifejezték véleményüket: közleményükben leszögezték, hogy egyöntetűen továbbra is a jelenlegi igazgatónőt, Kissné Prim Beátát kívánják az intézmény élére, és nem tudják, illetve nem is akarják elfogadni, hogy a tantestület, a diákok és a szülők egybehangzó véleménye ellenére egy általuk nem támogatott pályázó, Manolovitsné Erdőközi Orsolya kerüljön vezetői pozícióba – írta a Népszabadság.
„Budafok-Tétény életében ilyenre példa még nem volt. A kerület értékrendjéhez tartozik, hogy az intézményvezetéssel megbízott személyek a véleményező többség támogatását bírják. Olyanra még nem volt precedens, hogy egybehangzó támogatottság ellenére közel 1500 főt kitevő tanár, diák és szülő akaratával ellentétes döntés szülessen” – írják.
A szülők ezért nyílt levélben fordultak a kerület polgármesteréhez, Karsay Ferenchez, akitől azt remélik: jobb belátásra téríti a döntésben illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumát. A szülők aggódnak, mert tudni vélik, ha nem a régi igazgató marad az intézmény élén, akkor többen felállnak a tanári karból, ami elindíthat egy fluktuációt az iskolában. Ez szerintük nyilvánvalóan a minőség rovására megy.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.