Ezt tudtátok? Ezekért a vizsgákért nem jár érettségi bizonyítvány
Akit nem vettek fel oda, ahova szerette volna, ismét érettségizhet, ám ekkor már más „elbánásban” részesül, mint az, aki első ízben áll neki a vizsgáknak.
Akit nem vettek fel oda, ahova szerette volna, ismét érettségizhet, ám ekkor már más „elbánásban” részesül, mint az, aki első ízben áll neki a vizsgáknak.
A csodálatosan pesszimista jövőről és az elérhetetlen galaxisokról készítette újabb epizódját a Kurzgesagt.
Ezek lesznek az idei emelt szintű szóbeli magyarérettségi tételei. Az ezekhez kapcsolódó feladatokat nem hozzák nyilvánosságra a vizsga előtt.
A gender studies hazai csúcsintézménye a menstruációs higiénia május 28-i napja előtt nyitja meg a tárlatot.
Nincs elég diák, de az igazgató szerint a színvonal jó.
De vajon átveheti a professzorok szerepét?
Százötvenegymillió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 péntek reggeli műsorában.
Diákok nyilatkoztak a mai vizsgáról.
Ezzel küzdöttek meg délelőtt a spanyolból vizsgázók.
Évente több mint 300 milliót fordított a budaörsi önkormányzat a helyi iskolákra, hogy a Klik ellátási hiányosságait pótolja - összegezhető Wittingoff Tamás polgármester panaszáradata. A jövőben az államhoz kerül a működtetői jogkör is, így az önkormányzatok elvesztik afelett is az irányítást, amit saját erőből építettek a helyi gyerekeknek.
Totális államosításról írnak a Tanítanék Mozgalom tagjai legújabb nyílt levelükben, amit ma tettek közzé.
Hamar népszerű lett az ötlet.
A Facebook Live-on közvetítették élőben, ahogy egy thaiföldi egyetemi előadó lelövi saját magát. Wanchai Danaitamonut öngyilkosságát több tízezren nézték.
Ezúttal franciából.
Nem csak végzettséghez, hanem a tanulmányok alatt gyakorlati tapasztalatokat, valamint fizetést is kaphattok, ha jelentkeztek a felsőoktatási duális képzésekre.
Minden fontos infó a mai érettségiről.
A Klik egyelőre hallgat, hogy miért szüneteltették hosszabban a sztrájk miatt a tanári társadalombiztosítást.
Az érettségik harmadik hete a spanyol nyelv érettségivel zárul. Nézzük is, mit kell tudni a vizsgáról!
Elég nagy vita zajlik most Nagy-Britanniában az úgynevezett Brexittel kapcsolatban. Janius 23-án arról szavaznak a britek, hogy maradjanak-e az EU-ban. Most azt próbálják megfejteni szakemberek, hogy milyen hatással lenne egy esetleges kilépés az EU országaiból érkező külföldi hallgatókra nézve.
Azzal ment a bálba, akit igazán szeret.