Kesereg Budaörs az iskoláik teljes államosítása miatt

Évente több mint 300 milliót fordított a budaörsi önkormányzat a helyi iskolákra, hogy a Klik ellátási hiányosságait pótolja - összegezhető Wittingoff Tamás polgármester panaszáradata. A jövőben az államhoz kerül a működtetői jogkör is, így az önkormányzatok elvesztik afelett is az irányítást, amit saját erőből építettek a helyi gyerekeknek.

  • Eduline
A 2010-ben átadott budaörsi új iskola tornaterme is megy a levesbe.

Az iskolák fenntartói jogkörét nagyrészt a Klik vette át 2012-2013-ban, a működtetői jogkör megmaradhatott több száz önkormányzatnál - ők az épületek állagáért és más infrastruktúráért feleltek -, az iskolák 55 százaléka ebben a tekintetben az önkormányzatoknál maradt. A kisebb települések lemondtak a jogkörről, hogy ezzel se terheljék a szűkös költségvetésüket, tőlük az állam eredetileg csak hozzájárulást várt el. Pásztón és számos más településen viszont kiderült, hogy többet fizetett az önkormányzat, mint amit végül a Klik elköltött az iskoláknál - több polgármester is kifakadt az államosítás új ötletétől.

A héten összeállt új javaslat szerint minden önkormányzattól elvonják a működtetői jogokat is. Wittingoff Tamás, Budaörs polgármestere tragikus hangnemben beszélt ennek jelentőségéről az ATV Egyenes beszéd című műsorában. 2010-ig milliárdokat forgatott az oktatás fejlesztésébe önerőből a város - a kevesek egyikeként -, de a Klik megjelenése után, bár az állam rengeteg forrást elvont, az oktatás helyi színvonalának fenntartása miatt további százmilliókat fordított a helyi oktatásra, pedig nem volt törvényi kötelessége.

Három milliárd forintot fordított az önkormányzat önerőből az új iskolájára, a jövőben az állam használja a teljes infrastruktúrát.

Felelevenített egy esetet, hogy az egyik igazgató pénzügyi támogatást kért a Kliktől a szalagavató megrendezésére, végül négy nappal a rendezvény előtt jelezték, hogy mégsem fog menni, csak a negyedét tudják állni. Ekkor az önkormányzat lépett, és kipótolta a hiányzó részt.

Most minden jogkör átkerül az 56 új Klik területileg illetékes vezetőjéhez, így - jogilag - az is előfordulhatna, hogy az önkormányzat a jövőben semmit se tehessen az iskoláknál. Wittinghoff szerint "akik ezt a törvényt összetákolták, nagyon sok mindenre nem gondoltak". Nem csak az kérdéses, hogy pontosan miből fogja finanszírozni az állam a működtetést, hanem mi lesz azokkal a helyi kis szervezetekkel, amelyek - többnyire jelképes áron - bérelték az iskolai épületeket.

A polgármester szerint ez már nem szakmai, hanem politikai, hatalmi kérdés:

Föl voltatok háborodva, hogy nem lehetnek csak és kizárólag az önkormányzatok fenntartók? Hogy rosszul működik a Klik? Akkor mindent odaadunk neki! Be sem tehetitek a lábatokat a saját intézményetekbe!

- vázolta ironikusan, hogy milyen hozzáállást tapasztaltak az államtól. Hozzátette, hogy "olyan szinten szívják ki a kreativitást és mindazt, amitől egy iskola jó lehet, hogy az tönkre fogja tenni az egész ellátórendszert."

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.