A csodálatosan pesszimista jövőről és az elérhetetlen galaxisokról készítette újabb epizódját a Kurzgesagt.
Eduline
Ismereteink szerint még több milliárd évig nem kell attól tartania az emberiségnek, hogy a Naprendszer összeomlása miatt elpusztuljon a civilizációnk, ez a földi élet történetének 3,5 milliárd évéhez viszonyítva megnyugtatóan is hangzi k- ha előbb nem tesszük tönkre a bolygónkat, vagy meg nem jelenik egy erősebb civilizáció. Időnk mint a tenger, azonban nem érdemes hátra dőlni.
A Tejút önmagában hatalmas, és a gravitációs tömegvonzás miatt fokozatosan egybeolvad majd az Andromédával (a jelenet az új Cosmos-sorozatból származik)
Ez jellemző az egész Lokális csoportra, azaz a hozzánk legközelebb eső galaxisokra - ezek is 10 millió fényéven belüli galaxisok. A probléma az, hogy az Ősrobbanás óta fokozatosan növekszik a távolság a csoportok között, a távolság növekedését a még napjainkban is rejtélyesnek számtó "sötét energia" segíti. Ez azt is jelenti - egyesek szerint -, hogy míg évmilliárdok múlva a csoportunk egyetlen óriási galaxissá olvad össze, és még lehetségessé is válik, hogy elhagyjuk a rendszert, soha nem fogunk elérni más csoportokat.
A legdepresszívebb rész is csak most jön: Nem is látjuk majd, hogy merre keressük majd őket. A távolság akkora lehet egy idő után, hogy az ide érkező fény hullámhossza olyannyira elnyúlik, hogy érzékelhetetlen lesz, azaz nem is látunk majd semmit a csoportunkon kívüli csillgok közül.
A többi részletet a Kurzgesagt csodásan animált videójában nézhettek meg - a feliratok bekapcsolása javasolt.
Rubovszky Rita szervezésében találkozott Lannert Judit az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel. Az egyeztetésen a pedagógusértékeléstől és a szakképzés jövőjétől kezdve a gyermekvédelem kérdésein át a helyi oktatási kihívásokig számos téma napirendre került. Szó esett azokról a sajtóban megjelent félreértelmezésekről is, amelyek Lannert Judit korábbi nyilatkozatai nyomán az egyházi fenntartású iskolák, illetve a hat- és nyolcosztályos képzések jövőjével kapcsolatban láttak napvilágot.
Bár a petíció kezdeményezője a KDNP ifjúsági szervezetében vezet munkacsoportot, egy új közlemény szerint a több száz diákot csak az köti össze, hogy azt szeretnék: ne nélkülük döntsenek a kar sorsáról. A diákok arra reagáltak, hogy Lannert Judit kivonná a tanárképzést az NKE-ről.
Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.
Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.
Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.
A polgári jogi záróvizsgán a megalázó, lekezelő bánásmódról évek óta érkeztek jelzések, a mostani döntés a kari hallgatói önkormányzat és a dékán asszony egyeztetésének eredménye.
Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.