Maruzsa Zoltán elmondta, mi lesz a szóbeli érettségikkel
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára.
Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára.
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke összeszedte mivel értenek egyet és mivel nem, az iskolát érintő kormányzati döntések közül. Egy biztos: a kérdések száma nem lett alacsonyabb.
A tavaly decemberben tanárára támadó fiú a bíróságon beszélt a késelés körülményeiről. Egy korábbi tárgyaláson az is elhangzott, hogy nem akart ölni, csak szerette volna, ha a tanár rájön, a tanítási módszerei nem a legjobbak.
Bár már javában teszteltek, amint megtudták a bejelentését, egyből leállították a őket - mondta az Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója.
Keddtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) és szerdától a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) is szünet lesz, hogy felkészüljenek a jövő hétfőn kezdődő online oktatásra.
Veszprémben is felmerült az alapítványi átállás, viszont garanciát szeretnének az egyetemi autonómiára.
Pénzjutalmat kapnak a Színművészeti üzemeltetési munkatársai, miután helytálltak az egyetem hallgatóval szemben.
Az egyetem közleményben reagált a blokádbontás hírére.
Ha megszűnik az OKJ, mi lesz helyette? Ha nem lesznek OKJ-s képzések, többet kell majd fizetni, és tovább fog tartani a tanfolyam? – az elmúlt félévben záporoztak hozzánk az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Legfrissebb kiadványunk többek között ezekre is választ ad. Már az újságárusoknál a HVG szakképzési kiadványa.
Tudjátok, melyik fogalomra gondolunk, amikor azt írjuk, "a népgyűlés elnevezése Spártában"? Teszteljétek magatokat történelmi fogalmakkal.
Az új amerikai elnök felesége lehet az első first lady, aki civil munkát végez a Fehér Házon kívül.
A ma benyújtott javaslatok a kollégistákat is érintik. Ti mit gondoltok a bejelentésről? Szavazzatok!
Bár SZFE diákjai és oktatói újabb és újabb problémákba ütköznek, nem adják fel, ma folytatták az oktatást az egyetemen.
A kérdéssel rengetegen kerestetek meg bennünket Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli bejelentése óta. Annak érdekében, hogy ne csússzanak félre az információk, most mindent összegyűjtöttünk, amit eddig tudunk a szóbelikről.
Nem ez volt az eredeti elképzelés, de azonnali döntésre volt szükség - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Orbán Viktor a Facebookon jelentett be rendkívüli intézkedéseket.
Ha mesteren szeretnétek továbbtanulni, akkor sajnos nem mindegy, milyen alapszakon végeztetetek. Mutatjuk, hol tudjátok megnézni, milyen bemeneti követelmények vannak egyes szakokon.
Az első alkalommal 68 mintát vettek, ebből egy lett pozitív.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri a szülőket, hogy ne küldjék iskolába, óvodába a gyerekeiket.
Nem tudnak bejelentkezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem Neptunjába.