Ezen a héten egy nappal többet kell iskolába menni, cserébe 16 napos lesz a szünet

Jó hír, hogy idén ez lesz a második és egyben utolsó szombati munkanap.

  • Eduline

December 24-ért "cserébe" ezen a szombaton (december 12-én) munka- és tanítási nap lesz.

Szerencsére viszont már nem kell sokat aludni és hamarosan kezd a téli szünet, amikor kipihenhetitek az elmúlt hónapokat. Ha minden marad az eredetiben, akkor a 2020-as téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18. lesz, az első tanítási nap pedig január első hétfője, január 4. lesz. Így a közoktatásban tanulók - azaz az általános, és középiskolások - két hetet és két napot pihenhetnek majd, a hétvégékkel együtt. 

Azonban nem biztos, hogy minden marad a tervek szerint, ugyanis a tanárok tesztelése után, az eredmények és a fertőzöttségi mutatók miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azonnali téli szünet elrendelését követeli a kormánytól. Erről hétfőn Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár úgy nyilatkozott: "a kulcskérdés az indokoltság, a célszerűség és az ütemezés, az operatív törzs ezeket a szempontokat mérlegeli ezen javaslattal kapcsolatban is".

Iskolaérettség: a Szülői Hang szerint a kormány magukra hagyta a szülőket

Már csak néhány nap áll a szülők rendelkezésére, hogy még az ünnepek előtt beszerezzék a január 1. és 15. között esedékes iskolaérettségi kérvényezéshez a támogató dokumentumokat. A Szülői Hang szerint azonban a kormányzat magára hagyta a szülőket: semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott abban, hogy személyre szabott, érdemi pedagógiai támogatást kapjanak a döntéshez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.