Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Földről indul majd el két autó a Hold felé, melyek versenyezni fognak egymással.
A tervek szerint szűk egy év múlva indulna útnak az a két autó a Hold felé, melyeket a Földről irányítva fog versenyezni két diákcsapat – számolt be róla a hvg.hu a Business Insider cikke alapján.
A SpaceX arra készül, hogy távvezérelt autókat küld a Hold felszínére, ahol majd versenyezni fognak velük – írják. Ha minden jól megy, akkor 2021 októberében el is indulhatnak a járművek a Holdra egy rakéta segítségével.
A különleges versenyautók elkészítésére Frank Stephensont, autóipari tervezőt kérték fel, aki korábban olyan gyártóknak dolgozott, mint a BMW, a Ferrari, a Maserati vagy a McLaren. A tervezésben és a megépítésben is részt vesznek majd azok a középiskolás diákok, akik versenyezni fognak velük.
A SpaceX már korábban közzétetette a diákok számára azt a felhívást, amelyben arra kérték őket, álmodják meg az autókat, amelyekkel a Holdon is versenyezni lehetne. Két csapat lett a befutó: az Atlas és az Ilstar. A csapatok Buenos Airesből és Sanghajból neveztek be a felhívásra. A küldetés természetesen nevet is kapott, a Moon Mark Mission 2021-et.
Az űrben mostanában egyébként elég nagy a forgalom, nemrég számoltunk be egy potyautasról is, aki négy űrhajós mellett foglalt helyet a Crew Dragon űrkapszulában.
Győzött a szeretet - megvan az év legnépszerűbb gifje is
Vajon melyik gifet küldték el 2020-ban a legtöbben? Az idei eseményekhez képest meglepően szelíd lehet a válasz.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).