A diákok sem hagyták szó nélkül Simicskó István miskolci előadását

A kínaiaktól tanulták, hogy mindent kötelezővé tesznek? – kérdezte egy diák a Miskolci Egyetemen, ahol Simicskó István tartott előadást - írja a HírTV.

  • Eduline
Wikipedia
A honvédelmi miniszter és a miskolci rektor is tagadta, hogy kötelezővé tették volna Simicskó István előadását az intézményben – erről több újság is írt az elmúlt napokban. 

Katonai bemutatóval fogadták a honvédelmi minisztert, Simicskó István előadása idejére az egyetem rektora tanítási szünetet rendelt el, a hallgatóknak pedig levelet küldtek. A belső levelezésében az egyik oktató hallgatóinak úgy fogalmazott, hogy át kell kísérnie a diákokat, és át kell adnia őket - írja az oldal.

Az előadását körüllengő hírekre Simicskó István így reagált: „Néhány hír néhány nappal ezelőtt megjelent, amelyek arról szólnak, hogy itt kötelező a jelenlét, és engem meg kell hallgatni. Szeretném eloszlatni a kételyeket, mert senkinek sem kötelező. A sorkatonai szolgálat sem kötelező.”

Az előadás után a közönség is szót kapott, nem is maradtak el a komoly megjegyzések:

„Nem nagyon értettem ezt az egészet, hogy akkor most kötelező volt a diákoknak az előadás vagy sem, a végén talán mégis igen. Ezt a kínaiaktól tanultuk egyébként? Nem tudom, ha önök kormányon maradnak, akkor mindent ilyen kötelezővé tesznek-e” – fogalmazott egy férfi.

Torma András rektor erre válaszolva azt mondta, hogy az előadáson való részvételt nem tette kötelezővé, ésmivel a feltett kérdés nem tartozott szorosan az előadás témájához - írja a 444 - a rektori hivatalba invitálta a kérdezőt, hogy ott, „egy kávé mellett”, megbeszéljék a kérdést.

„A rektori válaszra a diákok tapssal reagáltak” – írja az esetről az MTI.

Lássuk, mennyit tudtok a miskolci egyetemről: kétperces teszt

A Miskolci Egyetemre jártok, vagy oda szeretnétek jelentkezni? Akkor ezt a tesztet ki kell próbálnotok. Lássuk, mennyire vagytok tisztában az egyetem történetével. Időkorlát nincs, csak egy fontos szabály: nem ér Google-t használni, higgyétek el, a kérdések zömére automatikusan tudni fogjátok a választ, ha Miskolcon tanultok vagy tanultatok.

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.