2007-ben, tizenhat évesen mindenképpen külföldre akartam menni, így visszautasíthatatlan lehetőség volt egy walesi középiskola kétéves ösztöndíja. A két fantasztikus tanév meggyőzött arról, hogy külföldön szeretném folytatni. Akkor csak az Egyesült Államok jöhetett szóba, mert – hiába magasabbak ott a tandíjak – ösztöndíj híján, magyar pénztárcával megfizethetetlennek tűntek a legjobb európai egyetemek.
Foglaljam össze az elmúlt hat, külföldön töltött évemet? Szabadabbnak és nyugodtabbnak éreztem magam, mint Magyarországon. Pedig otthon is jó lehetőségeim voltak: Budapest egyik legszebb részén laktam, a város egyik legjobb középiskolájába jártam, de voltak olyan negatív élmények, amilyeneket itt, külföldön nem kell átélnem. Nincs iskolai stressz, nem hiányzik az oktatásból a szabadság. Walesben és az Egyesült Államokban is szabadon dönthettem arról, hogy mit akarok tanulni, úgy éreztem, az oktatási rendszer és a tanáraim értem vannak.
"Magyarországon pont az ellentéte történik mindannak, ami az amerikai egyetemeket a világ legjobbjaivá teszi"
Az amerikai felsőoktatással a magyarországi nem tud versenyezni. A legjobb professzorok, akiket nemcsak az előadásokon látsz, hanem kapcsolatba is léphetsz velük, okos és motivált csoporttársak, az egyetemek vagyona – mind olyan dolgok, amelyek otthon nincsenek meg egyszerre. Magyarországon pont az ellentéte történik mindannak, ami az amerikai egyetemeket a világ legjobbjaivá teszi: szabad szakválasztás helyett a kormány diktál a magyar hallgatóknak, kiterjedt ösztöndíjrendszer helyett a magyarok többsége számára megfizethetetlen tandíj kivetésével épül az önfenntartó felsőoktatás mítosza.
Amióta eljöttem Magyarországról, soha nem kellett mással foglalkoznom, mint hogy jól tanuljak. Nem kellett az ehetetlen menzakajáról panaszkodnom, a szervezetlen és elérhetetlen tanulmányi osztállyal csatáznom, nem kellett puskáznom, és főlegnem kellett nem bejárnom a vállalhatatlanul unalmas, kötelező órákra.
A lehetőségek összehasonlíthatatlanul jobbak. A szemináriumokon minden héten a „cutting edge” kutatói beszélnek, a professzorainkkal együtt dolgozva olyan dolgokat tanulunk, amiket hagyományos órákon nem lehet megtanítani, a hallgatók a világ legnagyobb cégeinek, kormányzati szerveinél és a legjobb egyetemeken építik a karrierjüket. A saját egyetemük mindent megtesz azért, hogy ez így legyen. Persze nem feltétlenül igazságos az összehasonlítás az amerikai topegyetemek és a magyarországiak között – a valóban átlagos intézmények (pláne, ha tandíjat is kell fizetni) nem biztos, hogy verik a legjobb magyar egyetemeket.
Nem, nem állítom, hogy bármi áron külföldre kell menni. Igaz, a jelenlegi politikai rendszer alacsonyra teszi a lécet, de én bízom benne, hogy hosszabb távon Magyarországon is lesznek olyan lehetőségek, amelyekért érdemes lesz otthon maradni.
A szerző egyetemista, jelenleg az Egyesült Államokban tanul.
