Amikor az emberek traumáról beszélnek, gyakran válsághelyzetekre, terápiára vagy orvosi beavatkozásokra gondolnak, nem az egyetemi oktatásra. Pedig a trauma nap mint nap ott van a tantermekben: egyes hallgatók látható sebeket hordoznak, mások láthatatlanokat. A családi válságok, anyagi nyomás és társadalmi felfordulások csak néhány olyan élmény, amely formálhatja, hogyan tanulnak, viselkednek és kapcsolódnak a hallgatók – írja cikkében a marokkói Al Akhawayn Egyetem egyik professzora, Hind Lebdaoui.
A professzor kijelentette, hogy az oktatók nem tekinthetnek a tanításra csak az ismeretek átadásaként, hanem a hallgatókat teljes emberként kell látni – itt kap szerepet a traumaérzékeny oktatás. Hozzátette, hogy ez a szemlélet nem az elvárások csökkentérésről szól, vagy arról, hogy a professzorok terapeutává képezzék át magukat, hanem arról, hogy biztonságos, támogató és rugalmas környezetet hozzanak létre, amely segíti a tanulókat a fejlődésben. A marokkói egyetemen már hosszabb ideje dolgoznak azon, hogy az intézmény egészére bevezessék ezt a szemléletet.
Mi a traumaérzékeny oktatás?
A professzor szerint a traumaérzékeny oktatás felismeri, hogy a múltbéli vagy jelenlegi traumák közvetlenül befolyásolhatják a hallgatók tanulási képességét. Egy traumatizált hallgató küzdhet koncentrációs problémákkal, a jelenléttel, motivációval és a bizalommal is.
Lebdaoui szerint az oktatóknak az a feladata, hogy olyan módon reagáljanak ezekre a traumákra, amely segíti a gyógyulást és az ellenálló képesség kialakulását.
Ez azért is fontos, mivel a mentális egészségi problémák világszerte növekednek: ha az egyetemek figyelmen kívül hagyják ezt, kockáztatják, hogy elveszítik azokat a tehetséges fiatalokat, akik egyébként sikeresek lehetnének. Ha a hallgatók megkapják a szükséges támogatást, alacsonyabb lesz a lemorzsolódás, javulnak az érdemjegyek és erősebbé válik a hallgatói elköteleződés.
Ez a szemlélet azért is fontos, mivel a mentális egészségi problémák világszerte növekednek
AFP
A traumaérzékeny oktatás alkalmazása
A professzor megközelítése körülbelül egy éve indult el, és egy holisztikus tanácsadási kísérleti programból nőtte ki magát. Az oktatók rendszeresen találkoznak a hallgatóikkal, és nemcsak a tanulmányaikról, hanem a jóllétükről, motivációjukról és céljaikról is beszélgetnek. Ha kiderül, hogy egy diák szorongással, kiégéssel, esetleg családi problémákkal küzd, meghallgatják őket, összekötik őket tanácsadókkal és mentálhigiénés szolgáltatókkal, de van, hogy csak beszélgetnek. A tapasztalatok szerint már heti egy-két rövid beszélgetés is óriási különbséget jelenthet.
A traumát átélt hallgatók gyakran az irányítás elvesztését élik meg. Ha viszont bevonják őket a tanulmányi útjuk egy részének megtervezésébe – például az érdeklődésükhöz illeszkedő választható tárgyak kiválasztásába vagy ésszerű kereteken belül a terhelés alakításába – segíthet visszaadni számukra az önrendelkezés érzését, ami által a motivációjuk is könnyebben visszatér.
Ez persze nem az elvárások csökkentését jelenti: jelentheti akár azt is, hogy egy vizsga után az oktató rövid, személyre szabott megjegyzést fűz az értékelés mellé. Ezek az apró gesztusok bizalomra és összetartozásra épülő környezetet teremtenek, és csak egy kevés időt és odafigyelést igényelnek.
