Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A Himnusz alatt piros, fehér, zöld színekkel kivilágított MVM Dome és miniszteri beszéd a magyar felsőoktatás kiválóságáról a Semmelweis Egyetem diplomaosztóján - de az after bulin a tömeg már a Carson Coma dalának „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” szövegét kiabálta.
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaosztója idén látványosra sikerült, hiszen a röpke öt órás ceremóniát az MVM Dome-ban rendezték meg. A díszvendégek között volt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, valamint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is, aki beszédében a magyar felsőoktatás kiválóságát méltatta, és kijelentette: a rendszert kizárólag az „ellenérdekeltek” támadják.
A frissen felavatott orvosoknak azonban az ünnepséggel nem ért véget a nap. A diplomaosztót követő hivatalos afteren, amit szintén az MVM Dome-ban tartottak, a Carson Coma lépett fel, és – nem meglepő módon – nem fogták vissza magukat.
A kormánykritikus dalszövegeiről is ismert zenekar fergeteges koncertet adott. Eljátszotta például a Pók című számát, amely az LMBTQ-közösség melletti kiállásról szól, valamint a Daddy said no-t, amely többek között a melegellenes törvény miatti könyvfóliázás kapcsán fogalmaz meg kritikát.
A koncerten két szám között még a „mocskos fidesz” skandálást is lehetett hallani a tömegben. A banda talán egyik legismertebb, a Feldobom a követ című dalánál pedig együtt kiabálták az after résztvevői az ismert szöveget: „Utcai harcos orcán fintor, ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor?„
Nemrég a Szegedi Tudományegyetem orvosavatója is emlékezetesre sikerült, miután az egyik végzős beszédében a magyar egészségügy válságos állapotáról beszélt:
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.