Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hankó Balázs úgy fogalmazott egy pódiumbeszélgetésen, hogy a Pannónia programmal jobbat csináltak az Erasmusnál és eközben nem kötöttek alkut. Egy október eleji törvényjavaslat azonban másra utal.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumot (KIM) június óta vezető Hankó Balázs a Kereszténydemokrata Est című pódiumbeszélgetésen mondta az MTI tudósítása szerint , hogy az uniós Erasmus és Horizon ösztöndíjprogramokból ki lettek szorítva a magyar fiatalok, ezért a kormány elindította a Pannónia programot, amely "nem pótlék, nem alternatíva, hanem jobb"
Hankó a beszélgetésen kitért arra is, hogy egyetemi kezdeményezésre alakították át a magyar felsőoktatást, amely ráadásul nemzeti hatáskör, ezért az EU-nak semmi köze hozzá, majd hozzátette, hogy Brüsszelből akarják megmondani a magyar egyetemeket fenntartó testületek összetételét, bele akarnak szólni oktatási kérdésekbe, noha ezek szuverenitási kérdések.
Itt azért érdemes megjegyezni, hogy október elején az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy pont a KIM javaslatára módosítják a közérdekű alapítványokról szóló törvényt, hogy a modellváltott egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.
Hankó ennek ellenére ezen a beszélgetésen a Pannónia program kapcsán azt mondta,
jobbat csináltunk, eközben szuverenitási kérdésben nem kötöttünk alkut
és mellesleg azt is kiemelte, hogy szerinte a Pannónia program tágabb lehetőségeket nyújt, mint az Erasmus.
A legfrissebb adatok szerint a Pannónia program egyelőre nem túl népszerű a diákok körében: augusztusban és szeptemberben a tervezett 8 ezerhez képest csak több mint 700 hallgató ment külföldre tanulni.
Az Erasmus-üggyel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.