Megtagadta a Harvard 13 palesztinpárti hallgató diplomájának kiadását

Az érintett egyetemisták korábban részt vettek az egyetem területén tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetéseken.

  • Székács Linda

Legalább 13 hallgató diplomájának kiadását tagadta meg a Harvard a diákok a palesztinpárti tüntetéseken való részvétele miatt - írja az Al Jazeera az egyik érintett hallgató bejegyzésére hivatkozva.

A pakisztáni származású, Bostonban élő Asmer Asrar Safi egyike annak a 13 egyetemistának, akik hiába töltöttek négy évet a világ egyik vezető egyetemén, idén mégsem kaphatják meg a diplomájukat, mivel annak kiadását a felsőoktatási intézmény legalább egy évvel elhalasztotta.

 

A hallgatók eredetileg május 23-án vették volna át az oklevelüket az egyetem ünnepségén, mivel azonban részt vettek az intézmény területén tartott, háromhetes palesztinpárti tüntetéseken, a dokumentum kiadását az egyetem egyelőre megtagadja.

A lapnak a diák azt mondta; mivel Rhodes-ösztöndíjjal a következő évet már a brit Oxfordi Egyetemen kezdené, most azt próbálja kideríteni, hogy ezt az oklevele hiányában is megteheti-e.

Hasonlóképp járt a Texasban született Joshi is, aki szintén Nagy-Britanniába, a Cambridge-i Egyetem szociológia mesterképzésére készülne, a jövője azonban a diplomája visszatartása miatt "bizonytalanná vált."

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az elmúlt hónapokban számos vezető amerikai egyetem hallgatói szólaltak fel annak érdekében, hogy az intézmények szakítsák meg a Hamásszal október óta háborúban álló Izraellel.

A gázai háború ellen tiltakozó hallgatók nem egy esetben elfoglalták az egyetemek kampuszát és épületeit, ahol virrasztásokat, tüntetéseket tartottak a palesztin emberek ellen elkövetett erőszak, és a háború pénzügyi támogatása ellen. Míg azonban a Columbia vezetősége nem egy esetben rendőrt hívott a tiltakozó diákokra, a hallgatók beszámolója szerint a Harvardon ilyen nem történt. Ezért is érte meglepetésként a tüntetések szervezésében szerepet vállaló hallgatókat a diplomájuk kiadásának megtagadása.

A diplomaosztón is felszólaltak

Május 23-án több mint ezer hallgató vette át ünnepélyes keretek között a diplomáját a Harvardon, ahol a beszámolók szerint nem hagyták szó nélkül az egyetem bánásmódját a 13 palesztinpárti diákkal szemben. Voltak, akik a palesztinok jelképeként is ismert kockás, arab kendőt viseltek a vállukra terítve, mások pedig a beszédjeikben is említést tettek a polgári engedetlenséghez és a szólásszabadsághoz való jog megsértéséről.

 

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu