Ádám Zoltán-ügy: 20 oktató követeli, hogy vegyék vissza a kirúgott docenst

Elfogadhatatlannak tartják, hogy kollégájukat egy olyan eljárás eredményeként bocsátották el, amely "nem felel meg a vizsgálattal szemben támasztható eljárási szabályoknak, normáknak."

  • Tornyos Kata

Nyilvános levélben állt ki Ádám Zoltán mellett a Corvinus Közgazdaságtan Intézetének húsz oktatója: "Szolidaritást vállalunk Ádám Zoltán kollégánkkal és követeljük visszavételét az egyetemre!" – így kezdődik a nyilatkozat, amelyről a hvg.hu számolt be.

A nyilatkozatot húszan írták alá, a végén szerepel az is, hogy az írást nem csupán kollégájuk, hanem „az egyetem és intézetünk jó hírének védelmében tesszük”.

„Ádám Zoltán közösségünk megbecsült tagja volt, mind oktatási, mind kutatási teljesítménye minden szempontból megfelelt az egyetemi elvárásoknak. Közösségünkért végzett odaadó munkája jelentős elismerést váltott ki az Intézetben"

– írják. Hozzátették, hogy Ádám Zoltán elbocsátása komoly veszteség az intézet számára.

A levél aláírói szerint az Ádám ügyében indult belső vizsgálat eredménye, illetve az egyetem félrevezető kommunikációja rombolja a Corvinus jó hírét, így arra kérték az egyetem vezetését, hogy „ismerje fel, hogy a legjobb megoldás minden érintett számára a békés megoldás keresése”.

Az aláírók nevei:

  • Berde Éva, professzor emerita
  • Bod Péter Ákos, professzor emeritus
  • Findrik Mária, egyetemi magántanár
  • Gedeon Péter, professzor emeritus
  • Golovics József, egyetemi adjunktus
  • Hámori Balázs, professzor emeritus
  • Hermann Zoltán, egyetemi docens
  • Horn Dániel, habilitált egyetemi docens
  • Katona Márton, egyetemi tanársegéd
  • Madarász Aladár, egyetemi magántanár
  • Mágó Mánuel, egyetemi adjunktus
  • Mihályi Péter, professzor emeritus
  • Misz József, egyetemi adjunktus
  • Németh András Olivér, egyetemi adjunktus
  • Németh Petra, egyetemi adjunktus
  • Reizer Balázs, egyetemi docens
  • Révész Tamás, tudományos főmunkatárs
  • Rosta Miklós, egyetemi docens
  • Sárvári Balázs, egyetemi adjunktus
  • Venyige Róbert, egyetemi adjunktus
Az Eduline is beszámolt arról, hogy október 24-én az egyetem azonnali hatállyal elbocsátotta Ádám Zoltánt, a Közgazdaságtan Intézet docensét, aki februárban etikai vizsgálatot kezdeményezett az egyetem két oktatójával és egy vezetőjével szemben, miután az intézmény egyik hallgatóját a társaitól külön, annak ellenére vizsgáztatták, hogy nem teljesítette a tantárgyi követelményeket.

 

 

 

 

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.