Komolyan kivételeztek egy diákkal - etikai eljárás indult a Budapesti Corvinus Egyetem két munkatársa ellen

A szóban forgó hallgató szülei "érdemi Mol-részesedéssel rendelkeznek", az ügyben három munkatárssal szemben kezdeményeztek etikai eljárást, két munkatárs ellen el is indult.

  • Eduline

Az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben az illető a minden más hallgatóval szemben szigorúan érvényesített tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet"

- idézi a 444.hu Ádám Zoltán, a Corvinus Közgazdasági Intézetének docensének bejegyzését, amit az egyetem szakszervezeti tagjainak zárt csoportjában tett közzé. Hozzátéve, a hallgató családja

a sajtóban elérhető, nyilvános információk szerint érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik. a szülők pedig személyesen és email-ben is próbáltak nyomást gyakorolni és közbenjárni az egyetem vezetőinél, hogy a gyerekük kaphasson még egy lehetőséget.

"Meggyőződésem szerint az ügy rávilágít arra, hogy az akadémiai autonómiát nemcsak az korlátozhatja, ha a fenntartó alapítványok kuratóriumaiban kormánytagok ülnek, hanem az is, ha olyan vállalati vezetők, akikkel szemben az egyetem és annak vezetői egyoldalú függő helyzetben vannak." - írja a bejegyzésben az egyetem docense.

A lap úgy tudja, a docens három munkatárssal szemben kezdeményezett etikai eljárást, a poszt megírásáig ez két munkatárs ellen el is indult. A vizsgálattal kapcsolatban a 444.hu kereste a Corvinus Egyetemet. Az egyetem kommunikációs osztálya nem is erősítette meg, de nem is cáfolta a bejegyzésben írottakat, a bejegyzés állításaira lényegében nem reagált.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.