„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Ádám Zoltán szerint mondvacsinált okokra hivatkoznak.
Azonnali hatállyal elbocsátották az állásásából Ádám Zoltánt, a Budapesti Corvinus Egyetem docensét - számolt be róla a Telex.
Az oktató neve a téli vizsgaidőszakban került a köztudatba, amikor etikai vizsgálatot kezdeményezett, mert egy hallgatóval komolyan kivételezett az egyetem egy másik oktatója.
"Az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben az illető a minden más hallgatóval szemben szigorúan érvényesített tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet"
- mondta akkor a Közgazdasági Intézet docense, aki szerint az említett hallgató szülei érdemi Mol-részvényekkel rendelkeznek, és a befolyásosságukra hivatkozva gyakoroltak nyomást az egyetem vezetőségére a gyerekük érdekében.
Az etikai vizsgálatok első fokon elmarasztalták az egyetem akkori rektorát, Takáts Elődöt, aki idő közben lemondott, valamint a Corvinus két másik vezetőjét. Másodfokon azonban fölmentette őket a rektorhelyettes, míg Ádám Zoltánt figyelmeztetésben részesítették, a mostani hírek szerint pedig az állásából is elbocsátották. Az egyetem indoklása szerint azért, mert "nem működött együtt" egy az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított eljárás során, és nem küldött át bizonyos emaileket, továbbá "nem megfelelő hangnemet használt' egyes vezetőkkel szemben, és megpróbálta lejáratni az egyetem vezetését az egyetemi nyilvánosság előtt.
Ádám szerint a vádak mondvacsináltak, az egyetem pedig szeretett volna tőle megszabadulni, mert felhívta a figyelmet a vezetőség felelősségére a vizsgahelyzet ügyében.
A hírekre a Corvinus Egyetem is reagált, a Telex megkeresésére közölték, hogy az intézmény minden esetben a jogszabályok maximális betartására törekszik, és "világos, valós, okszerű és jogszerű" döntéseket hoz, így az említett szabálytalansági eljárást is a belső szabályoknak megfelelően folytatták le, és annak részleteiről tájékoztatták is az egyetemi polgárokat, ahogy a szabálytalansági eljárást követő munkajogi intézkedésekről is, kiemelten figyelve a személyiségi jogokra.
Az egyetem szerint a munkáltatói intézkedésekről ugyanakkor az adatvédelmi szabályok betartása érdekében több információt nem tudnak adni még akkor sem, ha az érintett munkavállaló annak részleteit nyilvánosságra hozza.
Frissítés:
A hvg.hu-nak nyilatkozva Ádám Zoltán azt mondta, munkaügyi pert fog indítani a Corvinus ellen.
"Semmi okom lemondani az igazam kereséséről. És azt is szeretném, ha a kollégáim és mások is látnák, hogy nem hátrálok meg az egyetemvezetés gátlástalan repressziójával szemben" - mondta.
Az üggyel kapcsolatban Toronyai Gábor, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a Corvinus szakszervezeti vezetője is megszólalt, aki azt mondta, szégyenbe hozza őket a lépés, ami az egyetemnek és az intézmény jó hírnevének is árt.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.
Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.
@eduline.hu Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár
♬ eredeti hang - eduline.hu
Október közepén jöhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének első lépcsője, a második pedig 2027. január 1-jétől – jelentette be Magyar Péter a kormány döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.