A régió topegyetemének készülnek, de az oktatók szerint komoly gondok vannak a Corvinuson

Az alkalmazottak többsége rossz véleménnyel van az intézmény vezetőségéről, sokan a felmondáson gondolkodnak vagy már meg is tették, ebben viszont inkább lehetőséget, mintsem hátrányt lát az egyetem.

  • Eduline

Sikertörténetként mutatják be a Budapesti Corvinus Egyetem 2019-es modellváltását, az Alkalmazotti Tanács elégedettségmérése szerint viszont nagyon rossz az egyetem vezetőinek megítélése a dolgozók között, a jelenleg ott tanító tanároknak pedig mindössze 49 százaléka elkötelezett a munkahelye iránt - írják a hvg360 cikkében.

A lapnak csaknem 10 olyan tanár nyilatkozott, akik korábban vagy jelenleg a Corvinus Egyetemen dolgoztak. Vannak köztük olyanok, akik már a modellváltás során felmondtak, mások elégedetlenek ugyan, de maradtak, de olyan oktató is akad, akinek nincs problémája az egyetem jelenlegi működésével.

Bár a távozók között egy a lapnak nyilatkozó forrás szerint elismert szakemberek is voltak, a számuk pedig a nyugdíjba vonulókéval együtt a 70 főt is meghaladja, az egyetem vezetése "nem siratja" a távozó oktatókat. A célkitűzésük ugyanis az, hogy a Corvinus legyen Közép-Európa legjobb gazdasági- és társadalomtudományi egyeteme, ezért a megüresedett helyekre kifejezetten külföldieket keresnek, akik akár a jobban képzett magyar oktatókkal szemben is előnyt élvezhetnek, mert ez az egyik kulcs a nemzetközi rangsorokban történő előremenetelhez.

A teljes cikket a hvg360-on olvashatjátok.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.