Brexit után szabadon: 90 százalékkal kevesebb magyar elsőéves lehet a brit egyetemeken

A tandíj drasztikus drágulása és a kedvező diákhitel megszűnése miatt a legtöbb külföldre készülő más lehetőség után nézett.

  • Eduline

Miután Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból lényegében megfizethetetlenné tette a magyar fiatalok számára az ország egyetemi képzéseit - foglalta össze a 2021. januári eseményeket a hvg360.

Az anyagi teher egyik fele, hogy már nem vonatkoznak a kedvező tandíj- és diákhitelkonstrukciók a felvételizőkre, pedig a magyar diákok többsége ezekre támaszkodott.

Az UCAS, a brit felsőoktatási adatbázis szerint 2020-ban még 1100 magyar diák jelentkezett az Egyesült Királyság intézményeibe és 705-en be is kerültek. Ehhez képest a 2021-ben már csak 450-en jelentkeztek, és ebből 190-en voltak sikeresek - írja az oldal, hozzátéve, ez még nem azt jelenti, hogy mind a 190-en el is kezdték az egyetemet.

Karagich Bálint, a külföldön tanuló magyar diákokat összefogó Hungarian Youth Association (HYA) elnöke szerint, a jelenlegi számok tükrében, mintegy 90%-os csökkenésről is szó lehet.

A felvételiről és a külföldön tanulókat segítő ösztöndíjakról bővebben a hvg360 cikkében olvashattok.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.