Munka és tanulás egyszerre: mennyit kereshetnek a duális képzésben tanulók?

Duális hallgatóként nem csak vállalati tapasztalatot szerezhettek, a partnerintézményektől fizetést is kaptok. Most kiderül, mennyi az annyi.

  • Bezzeg Hanna

Mi is az a duális képzés?

Ez az egyetemi képzés alapvetően két részre oszlik: intézményi és vállalati szakaszok különülnek el. Az intézményi része semmiben sem más, mint a „hagyományos” képzésben résztvevőké – ugyanazokat a tantárgyi- és vizsgakövetelményeket kell teljesíteni. Amiben ez a képzés többet ad, az a vállalati tapasztalatszerzés: duális hallgatóként szerződést köttök az egyetemetek valamelyik partnercégével, ahol munkavállalóvá válva gyakorlati ismereteket szerezhettek, kiegészítve az egyetemen tanultakat.

A vizsgaidőszakban és a szünetekben ugyanakkor akadhatnak különbségek, egyes szakokon ilyenkor is kell gyakorlatot teljesíteni a duális hallgatóknak. A vizsgákra viszont természetesen elengedik a partnercégek hallgatóikat, és egy meghatározott számú (általában 20 napnyi) szabadsággal is gazdálkodhatnak egész évben.

Mely szakokon tanulhattok duális képzésben?

Duális képzést műszaki, informatikai, agrár, természettudomány és gazdaságtudományi képzési területen, illetve a szociális munka alapszakon végezhettek. A konkrét szakokat és az egyetemek partnerszervezeteit ide kattintva érhetitek el.

Fizetés is jár a duális hallgatóknak?

 

Természetesen igen. A szakképzési munkaszerződés alapján a benneteket megillető munkabér összege - a köztetek és a duális képzőhely közötti megállapodása szerint - a kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) legalább hatvan százaléka (ez 2021-ben 100 400 forint), de legfeljebb a minimálbérnek megfelelő összeg (ami idén 1674 00 forint). Ennek megállapításánál figyelembe veszik a szakmai felkészültségeteket, illetve a tanulmányi eredményeiteket.

A munka mellett tehát érdemes az egyetemi tanulmányokra is figyelmet fordítanotok, ugyanis a magasabb átlaggal bónuszokhoz juthattok, és így akár a minimálbér 100%-át is megkereshetitek havonta.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.