Eduline: A fenntartóváltások sorozata 2019-ben a Corvinus Egyetemmel kezdődött, és azóta újabb hat egyetem került állami kézből alapítványiba, négy másik átvételéről pedig most is zajlanak a tárgyalások. Az átalakítás során és már 2012-ben is megfogalmazódott az a cél, hogy a magyar egyetemek jobb helyezést szerezzenek a nemzetközi rangsorokban, sőt a miniszterelnök 2012-ben egyenesen úgy fogalmazott, hogy a cél a top 200-ba kerülés. Mennyire került közelebb vagy távolabb ettől a céltól a felsőoktatás? A nemzetközi rangsorokat figyelembe véve milyen tendencia jellemezte az elmúlt pár évet?

Fábri György: Az általános (overall) globális rankingekben

már 2012-ben is esélytelen volt bekerülni az első 200-ba, ma ez még inkább így van.

A (felsőoktatás)politikai cél is megváltozott: józanabb célkitűzés, hogy a szakterület rankingekben számontartsák néhány képzésünket a legjobbak között, de ez már most is megvan (fizika, orvostudomány, régészet, illetve a CEU ittlétéig a filozófia, történelem stb.)

E.: Mely magyar egyetemeknek van komolyabb esélyük arra, hogy jelentősen javítsanak a jelenlegi helyezésükön?  És milyen lépésekre lenne szükségük ezeknek az intézményeknek a javításhoz?

F.Gy.: A komoly tudományos kutatást végző, jelentős nemzetközi beágyazódottságú tudományegyetemeink léphetnek előre, amennyiben jelentősen - valóban jelentősen, tehát legalább egyharmadával-felével - nő a finanszírozásuk. Ekkor, ha rátermettek az egyetemvezetések, képesek lehetnek olyan személyzeti politikát alkalmazni, ami megtartja a legjobb oktatókat, kutatókat, valamint erősíti a széleskörű nemzetközi kutatási kapcsolatépítést.

E.: A The Higher Education (THE) és a QS részrangsoraiban jó eredményeket érnek el a hazai egyetemek, azonban az összesített listákon nem hozzák ezeket a helyezéseket. Mi lehet ennek az oka? Az egyetemek bizonyos képzési területeinek kiemelkedő eredményei nem elegendőek ahhoz, hogy a teljes intézmény eredményességét felhúzzák?

F.Gy.: Az overall rankingek számítási módja behatárolja az intézményi szintű értékeléseket. Például az akadémiai világban a presztízs (ami ezekben a rangsorokban kiemelt fontosságú indikátor) csak lassan alakul, célzott „akadémiai kommunikációs” munkával is csak hosszabb idő alatt lehet javítani ebben, sok nemzetközi konferenciával, külföldi oktatók meghívásával stb. És ne feledjük: az alsó-középkategóriás egyetemi rendszerek, mint a magyar is, világszerte ugyancsak folyamatosan dolgoznak ezen, tehát még a fejlesztések is általában csak a pozíciók megtartására lehetnek elegendőek.

E.: Hogy állunk a közép-európai térségeben? A magyar egyetemek nyilván nem az amerikai, brit, német vagy francia egyetemekkel játszanak egy ligában, de labdába rúghatnak-e a nemzetközi listákban szereplő lengyel, cseh vagy horvát, esetleg az itthon is népszerű osztrák egyetemek mellett?

F.Gy.: Tíz éve végzünk kifejezetten a kelet-közép-európai térségre vonatkozó összehasonlításokat és ebből nagyon merev pozíciók világlanak ki.

A jobb osztrák és finn egyetemek eggyel magasabb rangsordimenzióban találjuk, a közeledésnek semmi nyoma.

Őket három régiós intézmény közelíti meg, de csak távolról: a krakkói Jagelló és a Varsói Egyetem, illetve a prágai Károly Egyetem. Mögöttük, de egy alacsonyabb kategóriában már a magyar élegyetemek következnek: az ELTE, Szeged és a Semmelweis. Összességben a többi környező és balkáni ország egyetemei mögöttük vannak.

E.: Változhat – pozitív irányban – a magyar egyetemek nemzetközi megítélése az alapítványi átalakítások hatására? Önmagában a fenntartóváltás eredményezhet-e jelentős javulást az intézmények rangsorhelyezésében?

F.Gy.: Önmagában biztosan nem, esetleg a létrejövő agrár-konglomerátum indikátor-értékei változhatnak a koncentráció miatt, ezt most vizsgáljuk (február 1-jén jön létre a gödöllői Szent István Egyetem bázisán, több másik felsőoktatási intézmény integrálásával a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem - a szerk.). A modellváltás az ígéretek szerint érdemi támogatásnövekedést és gazdálkodási rugalmasságot hoz. Ez akkor vezethet a szakmai teljesítmény (s ezzel a rangsorpozíciók) javulásához, ha a forrásfelhasználás, az oktatás és kutatás kérdéseiben az intézmények autonóm módon dönthetnek.  

E.: Milyen előnyei lehetnek rövid- vagy hosszútávon annak, hogy egy egyetemet nem az állam, hanem alapítvány finanszíroz? A világ vezető egyetemei között nem újdonság az alapítványi fenntartó, elég csak a Harvard, Stanford vagy Yale példáját nézni. Itthon is működhet ez a modell?

F.Gy.: Eddig is voltak magánegyetemek Magyarországon, a Budapesti Metropolitan Egyetem vagy éppen a CEU. A most magánosításra kerülő intézmények finanszírozása többségében továbbra is dominánsan állami forrású marad, ami nem is lehet másképp. Még a Harvard esetében is így van: közvetlen (kutatási grantek) és közvetett (adókedvezmények) eszközökkel a finanszírozást jelentős mértékben az állam biztosítja. A kérdés az, hogy valóban ki tudnak-e kerülni a közbeszerzési korlátozások alól (a legutóbbi alaptörvény-módosítás erre, úgy tűnik, lehetőséget ad), illetve hogy a kuratóriumok személyi összetételében az egyetemek iránti elkötelezettség felülírja-e az egyéb szempontokat.

E.: Több felsőoktatási rangsor összeállítói a külföldi hallgatók számát is figyelembe veszik az intézmények értékelésekor – ebben hogy áll Magyarország, és vajon milyen hatással lehet a koronavírus-járvány a nálunk tanuló külföldi hallgatók számára?

F.Gy.: Az új számok még nem ismertek, de az egész világ felsőoktatása küszködik ezzel a problémával. A digitális oktatás kultúrájának terjedése ebben nyilván segítséget adhat. A magyar felsőoktatásba érkező külföldiek száma radikálisan emelkedett az elmúlt években, elsősorban a Stipendium Hungaricumnak köszönhetően. Piaci körülmények között viszont az orvosi/állatorvosi, néhány mérnöki és a pszichológusi képzés bizonyult eddig vonzónak.

E.: A nemzetközi rangsorokról a hazaiakhoz. Hozhat-e bármilyen változást a hazai rangsorkészítésben következő éveiben az egyetemek fenntartóváltása?

F.Gy.: Vélhetően újra kell gondolnunk a rangsorindikátorokat, a kari tagolódásokat stb. Egy rangsor fő erénye az idősoros követhetőség, ezt nem lesz egyszerű biztosítani. Minderről széleskörű szakmai egyeztetést kezdtünk szakértőkkel és intézményekkel is, ennek az első rendezvénye lesz az az online webinárium február 3-án, ahol az eddigi intézményi tendenciákat tekintjük át.