Elismeréssel, de kíméletlen következetességgel elemezte Knausz Imre a Tanítanék Mozgalom friss oktatáspolitikai javaslatcsomagját. Az oktatáskutató szerint a dokumentum fontos és inspiráló munka, de több ponton nem meri végiggondolni saját állításainak következményeit.
A választások közeledtével hozta nyilvánosságra új oktatáspolitikai javaslatcsomagját a Tanítanék Mozgalom. A pedagógusok, szülők és diákok bevonásával készült dokumentum szerint az oktatásirányításnak végre azokra kellene hallgatnia, akik nap mint nap az iskolákban tapasztalják a rendszer működési zavarait.
Az iskola nem a gyerekek problémáit kezeli – hanem maga hozza létre azokat. A pedagógusok és szülők több mint egy évig gyűjtötték a tapasztalataikat, hogy azokat egy javaslatcsomagba fűzve küldjék el az áprilisban alakuló kormánynak.
„Imponáló oktatáspolitikai javaslatcsomaggal” állt elő a Tanítanék Mozgalom – írja Knausz Imre elemzésében, a dokumentum létrejöttének módját szimpatikusnak találja. A folyamat több mint 6000 embert mozgatott meg, interjúk, kérdőívek és workshopok nyomán állt össze a problématérkép.
„Fölmerül azonban a kérdés, hogy végül is ki beszél hozzánk, amikor a dokumentumot olvassuk.” Szerinte az anyag sok ponton mérsékeltebb reformokat követel, mint amilyeneket a közreműködő szakértők nézetei alapján várnánk. „És mint amilyen radikális átalakulásra szerintem szükség volna” – teszi hozzá.
Knausz szerint a javaslatcsomag egy problématérképpel indult: összegyűjtötték, milyen feszültségek és működési zavarok vannak a közoktatásban, majd ezekhez rendeltek megoldási javaslatokat. Ez első ránézésre logikus és meggyőző módszer: ha sok a gond az iskolákban, vegyük sorra őket, rendszerezzük, és próbáljunk rájuk válaszokat adni.
Az oktatáskutató problémája ezzel az, hogy a megközelítés szerinte túl szűk keretben marad. Úgy látja, a dokumentum az iskolarendszeren belül keresi a megoldást, és nem teszi fel azt a tágabb kérdést, hogy maga az iskola milyen társadalmi folyamatok része. Márpedig – írja – az iskola a társadalmi újratermelés egyik alrendszere: azt a világot adja tovább a következő generációknak, amelyben élünk.
És itt jön a legerősebb állítása: még az is előfordulhat, hogy egy jól működő közoktatás is rossz irányba visz, ha maga a társadalmi berendezkedés problematikus. Szerinte nem elég csak azt nézni, „mi fáj” az iskolában, mert lehet, hogy nem pusztán az iskola működésével van gond, hanem azzal a folyamattal is, amelyet az iskola – akár olajozottan működve – újratermel.
Knausz szerint a javaslatcsomag szerzőinek hatérozott álláspontja van az iskolai értékelésről. Élesen bírálják a „sorbarendezés-elvű, ötfokozatú osztályozást”, helyette személyre szabott elvárásokat és „a gyerek saját magához képesti, relatív fejlődésének” értékelését szorgalmazzák.
A dokumentum világosan kimondja: az osztályozás inkább a hibázás szankcionálásáról szól, mint a fejlődés pozitív megerősítéséről. Knausz szerint ez szorosan összefügg az élményközpontú tanítás eszményével. Ha valóban a tudásvágy felkeltése a cél, ahhoz bizalmi viszony kell tanár és diák között. Az osztályozás – mint a tanár ítélkező szerepe – ezt a bizalmat könnyen aláássa, ezen tehát szerinte valóban változtatni kell.
Ugyanakkor hozzáteszi: az osztályozás nem pusztán rossz beidegződés. Nem véletlenül „kiirthatatlan”, mert funkciója van.
Elementáris az igény arra, hogy újra és újra megállapítsuk, egy adott tanuló hol áll a szelekciós versenyben, melyek a továbbtanulási esélyei
Éppen ezért szerinte az osztályozás felszámolása – és egy új értékelési kultúra bevezetése – csak akkor lehet reális, ha a szelekciót is visszaszorítjuk, és komprehenzív, kevésbé szétválasztó iskolarendszert hozunk létre.
A dokumentum ugyan „minél hosszabb, egységes alapképzési időszakról” beszél, de Knausz szerint ez túl homályos megfogalmazás egy valóban radikális változtatáshoz. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokról, a középiskolai felvételikről konkrétabban kellene beszélni – különben a pedagógiai megújulásról szóló elképzelések könnyen csak szép álmok maradnak.
100 pedagógusból jobb esetben 7-8 fő 30 év alatti. A legjobb helyzetben az óvodák, a legrosszabbak pedig a középiskolák vannak.
A magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel, a tinédzserek közel fele pedig folyamatosan online éli az életét.
A nyári szünet sok családnak nemcsak pihenést, hanem komoly anyagi terhet is jelenthet. Azoknál a gyerekeknél pedig, akik év közben az iskolában vagy az óvodában jutnak rendszeres meleg ételhez, a vakáció alatt különösen fontos a szünidei gyermekétkeztetés.
Különdíjakat és rangos helyezést is szereztek a magyar középiskolások az egyik legrangosabb nemzetközi tudományos versenyen, az amerikai ISEF innovációs világbajnokságon.
Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.
A jogi, közgazdasági, műszaki-informatikai és társadalomtudományi végzettségű szakemberek dominálnak a TISZA-kormány frissen kinevezett államtitkárai között – derül ki Magyar Péter bejegyzéséből, amelyben a ma kinevezett 55 államtitkár szakmai hátterét ismertette.
Teljes a csapat. Lannert Judit bejelentette az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium eddig hiányzó közoktatási államtitkárát is. A területet Kókayné Lányi Marietta vezeti majd, a közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztos pedig Csapodi Csaba lesz.
