Elismeréssel, de kíméletlen következetességgel elemezte Knausz Imre a Tanítanék Mozgalom friss oktatáspolitikai javaslatcsomagját. Az oktatáskutató szerint a dokumentum fontos és inspiráló munka, de több ponton nem meri végiggondolni saját állításainak következményeit.
A választások közeledtével hozta nyilvánosságra új oktatáspolitikai javaslatcsomagját a Tanítanék Mozgalom. A pedagógusok, szülők és diákok bevonásával készült dokumentum szerint az oktatásirányításnak végre azokra kellene hallgatnia, akik nap mint nap az iskolákban tapasztalják a rendszer működési zavarait.
Az iskola nem a gyerekek problémáit kezeli – hanem maga hozza létre azokat. A pedagógusok és szülők több mint egy évig gyűjtötték a tapasztalataikat, hogy azokat egy javaslatcsomagba fűzve küldjék el az áprilisban alakuló kormánynak.
„Imponáló oktatáspolitikai javaslatcsomaggal” állt elő a Tanítanék Mozgalom – írja Knausz Imre elemzésében, a dokumentum létrejöttének módját szimpatikusnak találja. A folyamat több mint 6000 embert mozgatott meg, interjúk, kérdőívek és workshopok nyomán állt össze a problématérkép.
„Fölmerül azonban a kérdés, hogy végül is ki beszél hozzánk, amikor a dokumentumot olvassuk.” Szerinte az anyag sok ponton mérsékeltebb reformokat követel, mint amilyeneket a közreműködő szakértők nézetei alapján várnánk. „És mint amilyen radikális átalakulásra szerintem szükség volna” – teszi hozzá.
Knausz szerint a javaslatcsomag egy problématérképpel indult: összegyűjtötték, milyen feszültségek és működési zavarok vannak a közoktatásban, majd ezekhez rendeltek megoldási javaslatokat. Ez első ránézésre logikus és meggyőző módszer: ha sok a gond az iskolákban, vegyük sorra őket, rendszerezzük, és próbáljunk rájuk válaszokat adni.
Az oktatáskutató problémája ezzel az, hogy a megközelítés szerinte túl szűk keretben marad. Úgy látja, a dokumentum az iskolarendszeren belül keresi a megoldást, és nem teszi fel azt a tágabb kérdést, hogy maga az iskola milyen társadalmi folyamatok része. Márpedig – írja – az iskola a társadalmi újratermelés egyik alrendszere: azt a világot adja tovább a következő generációknak, amelyben élünk.
És itt jön a legerősebb állítása: még az is előfordulhat, hogy egy jól működő közoktatás is rossz irányba visz, ha maga a társadalmi berendezkedés problematikus. Szerinte nem elég csak azt nézni, „mi fáj” az iskolában, mert lehet, hogy nem pusztán az iskola működésével van gond, hanem azzal a folyamattal is, amelyet az iskola – akár olajozottan működve – újratermel.
Knausz szerint a javaslatcsomag szerzőinek hatérozott álláspontja van az iskolai értékelésről. Élesen bírálják a „sorbarendezés-elvű, ötfokozatú osztályozást”, helyette személyre szabott elvárásokat és „a gyerek saját magához képesti, relatív fejlődésének” értékelését szorgalmazzák.
A dokumentum világosan kimondja: az osztályozás inkább a hibázás szankcionálásáról szól, mint a fejlődés pozitív megerősítéséről. Knausz szerint ez szorosan összefügg az élményközpontú tanítás eszményével. Ha valóban a tudásvágy felkeltése a cél, ahhoz bizalmi viszony kell tanár és diák között. Az osztályozás – mint a tanár ítélkező szerepe – ezt a bizalmat könnyen aláássa, ezen tehát szerinte valóban változtatni kell.
Ugyanakkor hozzáteszi: az osztályozás nem pusztán rossz beidegződés. Nem véletlenül „kiirthatatlan”, mert funkciója van.
Elementáris az igény arra, hogy újra és újra megállapítsuk, egy adott tanuló hol áll a szelekciós versenyben, melyek a továbbtanulási esélyei
Éppen ezért szerinte az osztályozás felszámolása – és egy új értékelési kultúra bevezetése – csak akkor lehet reális, ha a szelekciót is visszaszorítjuk, és komprehenzív, kevésbé szétválasztó iskolarendszert hozunk létre.
A dokumentum ugyan „minél hosszabb, egységes alapképzési időszakról” beszél, de Knausz szerint ez túl homályos megfogalmazás egy valóban radikális változtatáshoz. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokról, a középiskolai felvételikről konkrétabban kellene beszélni – különben a pedagógiai megújulásról szóló elképzelések könnyen csak szép álmok maradnak.
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Júniusban még úgy tűnt, húsz év után távozik a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatója. A pedagógusok többsége nem támogatta Bátovszky János újabb vezetői megbízását, az oktatási miniszter először nem is nevezte ki, augusztusban azonban megváltoztatta korábbi döntését. Bátovszky végül újabb egy évre maradhat az iskola élén. A döntés ellen az önkormányzat, szülők és pedagógusok is tiltakoznak.
A pedagógiai szakirodalomban egyre gyakrabban találkozunk a „metakognitív képességek” kifejezéssel. A fogalom egyszerűen azt jelenti, hogy képesek vagyunk figyelni és irányítani saját gondolkodásunkat és tanulásunkat. Észrevesszük, ha valamit nem értünk, megpróbáljuk kitalálni, hogyan juthatunk tovább, ellenőrizzük, hogy sikerült-e, és ha szükséges, változtatunk.
Több képesítési feltételt eltörölnek, az elvárt vezetői gyakorlat ideje is csökken. Hétfő este a Magyar Közlönyben kihirdették a köznevelési törvény múlt héten elfogadott módosítását, amely visszaadja az iskolaigazgatók munkáltatói jogait.
@eduline.hu Mennyiből tud ma megélni egy egyetemista? #penzugyitudatossag #szponzoralttartalom #raiffeisen #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Előrelépésnek tartja az iskolai autonómia szempontjából a köznevelési törvény módosítását a Civil Közoktatási Platform (CKP), ám úgy vélik, több fontos garancia továbbra is hiányzik a szabályozásból.
Elsőként az alsó tagozatos osztályokat indítanák el, és terveik között szerepel a másik két bezárt iskola újranyitása is.
A kormány hivatalosan visszavonta a Pázmány Campus beruházásának kiemelt státuszát. Pikó András, Józsefváros polgármestere szerint ezzel biztossá vált, hogy a beruházás az eredetileg tervezett formájában nem valósul meg.
Szeptember 4-ig várják az adományokat.
