A dolgozók nagyjából 13 százalékát érintő leépítés lesz a Szent István Egyetemen

Az egyetem évek óta nehéz pénzügyi helyzetben van, amin a koronavírus-járvány tovább rontott.

  • Eduline

Egyszeri, nagyjából a dolgozók 12,7 százalékát érintő leépítést tervez a Szent István Egyetem vezetése - írta meg a 444.hu a dolgozóknak kiküldött levél alapján. A leépítésről október 29-én állapodott meg a vezetés és az egyetem közalkalmazotti tanácsa.

Az egyetemnek és jogelőd intézményeinek évek óta egyre nehezebb pénzügyi helyzettel kell megküzdenie. A több éve folyamatosan csökkenő hallgatói létszám egyre súlyosbodó alulfinanszírozottsághoz és fokozatosan növekvő működési hiányhoz vezetett. "Ezen felül a COVID-19 járvány tovább súlyosbította körülményeinket, így gazdálkodásunk a jelenlegi formájában fenntarthatatlanná vált" - írta levelében a megbízott rektor, a kancellári feladatokat ellátó kancellárhelyettes és a Közalkalmazotti Tanács elnöke.

A vezetőség szerint az egyszeri leépítéssel már rövid távon is jelentősen javítanának az egyetem pénzügyi helyzetén. Azt is hozzátették: az elbocsátott munkatársaknak igyekeznek segíteni az állásváltásban - széles körű információs csomaggal, álláskeresési technikákkal, tanácsadással és továbbképzési lehetőségekkel támogatják majd őket.

Korábban már írtunk róla, hogy sok más felsőoktatási intézménnyel együtt 2021. január elsejétől a Szent István Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül. Ennek előkészítése végett augusztus 1-től összevonták a Szent István Egyetemet a Kaposvári Egyetemmel és a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karával.

Az SZFE kancellárja szerint fogy az egyetemfoglaló diákok lelkesedése

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja szerint a hallgatók egyre nehezebben tartják fenn a blokádot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.