Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Lajos Tamás, a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja azt még nem árulta el, miként szerveznék meg az alternatív oktatást, de állítása szerint ehhez megvannak a tanárok és a helyszín is.
Korábban már írtunk róla, hogy szeptember 23-án elkezdődtek a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese és kancellárja, valamint az SZFE dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között a sztrájkkövetelésekről szóló egyeztetések.
Az első tárgyalást meg is tartották szerdán a törvény által meghatározott tárgyalópartnerrel, a sztrájkot meghirdető egyetemi dolgozók munkáltatójával, a felmondási idejét töltő rektorhelyettessel és a kancellárral. Ezen részt vett a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma képviselője is. A tárgyalás azonban eredménytelenül zárult, ezért a sztrájk eszközével és céljaival egyetértő egyetemi dolgozók csütörtökön figyelmeztető sztrájkot tartottak az egyetem Vas utcai épületében.
A tárgyalások összesen hét napon keresztül folynak. Amennyiben a sztrájkköveteléseik nem teljesülnek, illetve nem sikerül megállapodni, október 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba lépnek.
Az oktatók azt követelik az alapítványtól, hogy
Lajos Tamás, az SZFE-t fenntartó kuratórium tagja az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Azt viszont még nem árulta el, miként szervezik meg az oktatást, de annyit elmondott, hogy lesz, aki tanítsa majd a diákokat, és a hely is megvan, ahol a félév folytatódhat.
Megjelent a koronavírus a Színművészetit blokád alatt tartó hallgatók között
A tiltakozók azonban egyelőre nem közölték, hogy az elkülönítés mellett milyen biztonsági intézkedéseket vezettek be, amivel megfékezik a betegség terjedését.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).