A Testnevelési Egyetemen is egyre nagyobb a káosz a koronavírus miatt

A hallgatók szerint naponta kerülnek elő újabbnál újabb fertőzöttek a Testnevelési Egyetemen, a diákok pedig úgy érzik, nincsenek időben tájékoztatva. Az egyik szak diákjai közös levelet is írtak az intézmény vezetőségének, de napokig nem kaptak rá választ.

  • Eduline

A hvg.hu-hoz eljuttatott információk szerint a Testnevelési Egyetem annak ellenére sem állt át digitális oktatásra, hogy naponta több diákjukról derül ki, pozitív lett a koronavírustesztje. Márpedig a Testnevelési Egyetem alapszakos tárgyai között akadnak olyanok is - például küzdősport vagy futball -, ahol nem csak a távolságtartás kivitelezhetetlen, de a konkrétan elvárás a fizikai kontaktus.

Az egyetem Neptunon keresztül csak egyetlen fertőzött hallgatóról tájékoztatta a diákokat, viszont a hallgatók zárt csoportjaiban jóval nagyobb számokról - napi 10-15 esetről - beszélnek. A lap forrása szerint sokan aggódnak, ezért az egyik levelező szak hallgatói szeptember 3-án levelet írtak az egyetem vezetőségének, amelyben többek között leírták, hogy őket csak vasárnap tájékoztatták az első fertőzött diákról, miközben a diák már pénteken jelezte a problémát az intézmény felé.

A levélben kitértek arra, hogy az előírt intézkedésekkel sem tartják biztonságosnak a tanítást, a másfél méteres védőtávolságot pedig képtelenség tartani. Ezért úgy döntöttek, hogy a következő konzultációs hetükön egyszerűen nem jelennek meg, hiszen a legtöbbjüknek nemcsak veszélyeztetett korban lévő idős rokonaik vannak, de munkájuk is. A levélben azt is hozzátették, sokaknak a megtörtént eset miatt is kellett teszteltetniük magukat, különben 14 napig ülhettek volna otthon. Viszont nem szeretnék a következő egyetemi látogatásuk után is saját zsebből elvégeztetni a tesztet, hogy egyáltalán elhagyhassák a lakásukat.

A diákok szerda délután kaptak választ, szinte ugyanazt, amit az egyetem sajtóosztálya a hvg.hu megkeresésére válaszolt. Az egyetem azt írta az üggyel kapcsolatban, hogy a “hivatalos eljárásrend alapján folyamatosan elemzik és felülvizsgálják a koronavírus-járvány okán kialakult helyzetet”. A fertőzöttek pontos számát viszont nem árulták el.

Azt is kiemelték, hogy ezeknél a tárgyaknál romlana a képzés minősége, ha átállnának digitális oktatásra, de annyit megtettek, hogy a gyakorlati órák nagyrészét a következő félévre csoportosították át, a kommunikáció segítésére pedig információs irodát és elkülönítő helységet hoznak létre. Mindemellett fontolgatják, hogy az elméleti órákat digitálisan tartsák meg.

Tovább nőtt a koronavírusos hallgatók száma a Széchenyi István Egyetemen

A Széchenyi István Egyetemen 51-en vannak karanténban, közülük 24 hallgató koronavírustesztje lett pozitív.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.