Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jövőben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) az államtól függetlenebb, alapítványi fenntartásban működhet tovább - emelte ki hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Amíg az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják az indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást, közben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint az átalakítás következtében az intézményben tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak. Mint írták, a változtatás célja az SZFE hazai és külföldi elismertségének növelése, a nemzetközi összevetésben is színvonalas, korszerű képzés feltételeinek biztosítása. A tárca szerint az új fenntartói modell sokkal jobb esélyeket fog teremteni a hallgatók számára arra, hogy neves külföldi szakemberektől tanulva az országhatárokon túl is sikeresek legyenek a filmiparban és a színházi világban.
"Az alaptörvény garantálja a felsőoktatási képzés, kutatás, művészeti tevékenység szabadságát, így a szakmai átalakítás az egyetemi autonómiát inkább növeli. A működésben a jelenleginél jóval nagyobb szabadságot kap az intézmény, mert már jelentős részben mentesül az államháztartási, költségvetési és vagyontörvények szabta korlátok alól" - közölték, hozzátéve, az egyetem alapítói és fenntartói jogait szeptember 1-jével veszi majd át az erre a célra létrehozandó vagyonkezelő alapítvány.
A modellváltást lehetővé tevő kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben - jelezte az ITM.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy május 26-án nyújtották be az egyetem átalakításával kapcsolatos törvénytervezetet az Országgyűlésnek. Mint kiderült, erről az egyetem vezetőségét nem tájékoztatták, és a sajtóból értesültek a modellváltásról. Erről itt írtunk részletesebben. A Színművészeti átalakítása ellen rengetegen tiltakoztak - a hallgatók és az egyetem képviselői a Kossuth Lajos téren tüntettek, amit itt, a korábbi hallgatók gólyaesküjét pedig itt nézhetitek meg -, az Országgyűlés mégis megszavazta az átalakításról szóló javaslatot.
Az SZFE-n kívül az utóbbi időben számos más egyetemről is megtudtuk, hogy modellváltásra vagy összeolvadásra készülnek. Azóta több intézménnyel kapcsolatban meg is születtek a döntések - ezekről itt olvashattok.
Most már annyi alapítványi egyetem van, mint állami
Az utóbbi időben számos egyetemen került sor modellváltásra, ezzel igencsak megnőtt az alapítványi intézmények száma.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.