Ez a vizsgaidőszak más, mint a többi: időpontok és halasztás

Meddig tart a vizsgaidőszak a tavaszi félévben? Megnéztük, az említett csúszások pontosan mekkora halasztást jelenthetnek.

  • Eduline

Ahogyan azt korábban megírtuk, várhatóan több helyen csúszni fog a vizsgaidőszak, főként a gyakorlati képzések miatt. Megnéztük néhány egyetem honlapját, milyen dátumokra frissítették - ha frissítették - a tanév rendjét.

EgyetemVizsgaidőszak utolsó napja
Miskolci Egyetemjúlius 31.
Eötvös Loránd Tudományegyetemjúlius 4.
Debreceni Egyetemjúlius 10.
Szegedi Tudományegyetemjúnius 27.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemjúnius 29.
Széchenyi István Egyetemjúnius 27.
Óbudai Egyetemjúlius 4.
Semmelweis Egyetemjúlius 3.

A listán szereplők közül a Miskolci Egyetemnél van eddig a legkésőbbi, július 31-ei dátum a vizsgákra vonatkozóan. De ami a korábbi cikkünkben is szerepelt, a Szent István Egyetemhez hasonlóan a Semmelweis Egyetem is számol augusztusi vizsgákkal, annak ellenére, hogy a táblázatban is jól látszik, július 3-án véget érne a vizsgaidőszak.

Tanéven kívül szervezett vizsga

Úgynevezett tkszv-t, vagyis tanéven kívül szervezett vizsgát szerveznek majd a nyáron. Ez a SE esetén a IV. évfolyamon bevezetett blokkosított oktatást jelenti, a vizsgára a blokk végén kerül sor. A következő tanév kezdésétől függően, előreláthatóan 2020.augusztus 18-26-ig - fogalmazott az egyetem honlapján.

A többi egyetemnél még egyelőre nem látszik jelentős csúszás, ha mégis változnának az időpontok, frissíteni fogjuk őket.

Hiába a lehetőség, marad az online oktatás az egyetemeken is

A legtöbb egyetem marad a digitális oktatásnál erre a félévre, bár már elméletben lenne rá lehetőség, hogy bejárjanak a diákok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.