Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Milyen feltételekkel igényelhetitek az önköltség fedezésére szolgáló Diákhitel2-t? Íme, a részletek.
Szeptember 16-ig kell igényelnetek a kötött felhasználású, az önköltségre fordítható Diákhitel2-t, ha már októberben ebből szeretnétek fedezni a tandíjat. Az igénylés módjáról itt olvashattok.
Kik vehetik fel a hitelt?
Azok az önköltséges képzésben (nappali, esti, levelező vagy távoktatásos formában) tanulók, akik 45 évnél fiatalabbak, érvényes hallgatói jogviszonyuk van, bejelentkeztek az adott képzési időszakra, lakóhelyük be van jelentve, és jelenleg nincs érvényben Diákhitel2-ről szóló szerződésük, a korábbi kötött felhasználású kölcsönt pedig már visszafizették.
A Diákhitel2-t magyar állampolgárok mellett menekültek, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezők, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával más jogcímen rendelkezők is igénybe vehetik.
Meddig vehető igénybe?
A Diákhitel2-t 11 tanulmányi félévre lehet felvenni, egy szemeszterben legfeljebb 5 tanulmányi hónapra. Ha egységes osztatlan képzésben vesztek részt és a képzési idő meghaladja a 11 tanulmányi félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.
Mekkora lehet a hitel összege és mire fordítható?
Az önköltségetekkel megegyező összegű hitelt vehettek fel, amelyet a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetem/főiskola számára utal. Emellett felvehetitek a hitelt az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díjra is.
Mi van azokkal, akiknek már október 15-ig be kell fizetniük az önköltséget?
Ha már október 15-ig be kellene fizetnetek az önköltség egy részét, a Neptun pénzügyi moduljában kell rögzítenetek a nyolcjegyű szerződésszámot, igazolva, hogy a Diákhitel2 később megérkezik, a rendszer pedig engedélyezni fogja a további, beiratkozással, tantárgyfelvétellel kapcsolatos műveleteket.
Mikor kell elkezdeni a törlesztést?
A Diákhitel törlesztését a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónapban, de legkésőbb a 45. életév betöltését követő negyedik hónap első napjától kell megkezdeni, akkor is, ha regisztrált álláskeresők vagytok.
Mekkora a törlesztőrészlet összege és hány százalékos a kamat?
A havonta befizetendő törlesztőrészlet összege attól függ, mekkora összeget vesztek igénybe a tanulmányaitok során. A törlesztési kötelezettség kezdetének évében és az azt követő évben a törlesztőrészletet a minimálbér alapján határozzák meg.
Az ebben az időszakban fizetendő összeg az előző év október 31-én érvényes minimálbér meghatározott százaléka: 1 millió forintos hitelösszegig négy, 1-2 millió között öt, 2-3 millió forint között hét, 3-4 millió forint között kilenc, 4 millió forint fölött az előző évi minimálbér tizenegy százalékát kell befizetnetek havonta.
A törlesztés harmadik évétől kezdve a törlesztőrészlet kiszámításának alapja a két évvel korábbi jövedelem, de a törlesztőrészlet nem lehet alacsonyabb az első két évben érvényesnél.
A Diákhitel2 állami kamattámogatású, ennek köszönhetően kamatot nem kell fizetnetek.
A szabad felhasználású Diákhitel1-ről itt olvashattok:
Egyetemisták, figyelem! Ilyen feltételekkel igényelhettek diákhitelt
Diákhitelt igényelnétek, de nem tudjátok, mekkora összegre lenne szükségetek a kiadásaitokra havonta, vagy mikor kell elkezdeni törleszteni? Most összeszedtünk minden fontos infót a diákhitel 1-ről.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.