Éles hangú közleménnyel reagáltak az Oktatói Hálózat múlt heti anyagára, azt írták, „határozottan elutasítják az alaptalan pánikkeltést és a közvélemény félrevezetését”. Pedig az oktatók által közölt legfontosabb információ – hogy 60-70 dolgozótól válna meg az egyetem két kara – stimmel.

A reakciónk azért volt egy kicsit erősebb, mert jelentősége van a szavaknak, és nem elfogadható, ha (részben) valós tényeket nem tárgyszerűen, hanem hamis színben tüntetnek fel. Azt soha nem tagadtuk, hogy a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karon szükség van kiigazító, racionalizáló lépésekre, de ezt úgy interpretálni, hogy vészhelyzet vagy gazdasági csőd van az ELTE-n? Egyszerűen nem igaz, hogy gazdasági vészhelyzet van az egyetemen, és ezért drasztikus lépésekre kényszerülünk. Az ezzel ellentétes állítás pánikkeltés és a közvélemény félrevezetése. A valós problémákról nem szóltak a híradások, pedig enélkül nem lehet megérteni az intézkedések okait.

Nem is az ELTE egészéről, hanem két karról van szó, amelyek igaz, hogy a legtöbb oktatóval és a legstrukturáltabb képzési rendszerrel rendelkező szervezeti egységei ez egyetemnek. Mind a két karon alapvető problémát okoz, hogy az alacsony hallgatói képzési támogatásra alapozva nagyon nehéz magas szintű oktatást folytatni egy szakmailag indokoltan szétaprózott képzési szerkezetben. A bölcsészkaron például (világviszonylatban is kiemelkedően) száz körüli nyelvet tanítunk egy sor állami kötelezettséggel vegyítve. Így vannak olyan speciális szakok (pl. mongol), ahol néhány hallgató van. Ezeket nehezebb finanszírozni, hiszen a hallgatói kvóta – amelyet az államtól kapunk – ezt a szétaprózódott képzési szervezetet nem nagyon támogatja. Hagyományosan (részben az előzőek miatt is) az egyetem gazdasági működése úgy épül fel, hogy az egyes karok keretgazdaként működnek, és ha az egyik karnak nincsen elegendő pénze, mert mondjuk olyan a képzési struktúrája, akkor a többi kar keretéből vagy a központi pénzekből csoportosítottunk át, vagyis keresztfinanszírozással támogattuk ezeket a karokat.

A probléma ott kezdődött, hogy ez a keresztfinanszírozás már a többi kar fejlődését is hátráltatta. Az egyetem több szervezete szerette volna, ha a TTK és a BTK is megteszi azokat a racionalizáló lépéseket, amelyeket más karok, például a jogi, a gyógypedagógiai vagy éppen a tanító- és óvóképző kar már évekkel ezelőtt megtett. Ezért írta elő a szenátus ennek a 250-250 millió forintnak megfelelő belső finanszírozási racionalizálást. Legkevésbé a rektor, de sem a kancellár, sem a minisztérium nem döntött ebben, ez egy belső szenátusi döntés volt azért, hogy a belső egyetemi feszültség oldódjon. Nem arról van szó, hogy nincs 250 millió forint a rendszerben, hanem az volt a cél, hogy a két karnak racionálisabb legyen a gazdálkodása. Ezt nagyrészt belső ingatlanhasználati átcsoportosítással, valamint kisebb részben személyzeti kérdések rendezésével tudja a két kar megoldani.

Összesen 64 dolgozóról van szó – az egyetem adatai szerint közülük 43-an nyugdíjas korúak.

Van az egyetemnek egy olyan szabályzata, amely előírja, hogy nyugdíjas dolgozókat lehetőség szerint ne foglalkoztassanak a képzési helyek. Ennek nem egyszerűen pénzspórolási oka van: a státuszgazdálkodásra is figyelemmel a fiatalabb generációk előrejutásának garanciája, ha a nyugdíjasok előbb-utóbb kikerülnek a rendszerből. Ezt egyébként más karok többé-kevésbé be is tartják, míg a bölcsész- és a természettudományi karon elmaradtak ezek a lépések, elég nagy számban dolgoznak nyugdíjas oktatók.

A tudományos karrier sajátossága, hogy harmincévesen még senkinek nincs olyan tudományos munkássága, mint annak, aki évtizedek óta egyetemen oktat és kutat.

Ez így van, és ezért nagyon figyelünk, hogy a doktori iskolák törzstagjait, a különböző kutatási projektek meghatározó személyiségeit, vagy valamely terület képzési-kutatási portfoliójában meghatározó személyt ezek a lépések ne érintsék. Vannak olyan oktatók is, akik nyugdíjba vonulnak, de visszafoglalkoztatjuk őket pályázati-kiválósági területen, vagy egy adott kutatási területre állítjuk őket, így a bérük nem a kar közvetlen költségvetését terheli. Ezzel együtt a fiataloknak is meg kell adni az előmenetel lehetőségét. Egyébként az érintett 64 dolgozó közé tartoznak például a Természetrajzi Múzeum munkatársai is: a múzeum a rektori koordinációs központ alá kerül, hogy ne a Természettudományi Kar költségvetését terhelje. Az ott dolgozókat nem küldjük el, csak már nem a TTK szervezeti rendjébe tartoznak majd. És persze valóban vannak olyan kollégák, akiknek nincs meg az elvárható tudományos munkássága, de ez elenyésző számú oktatóra igaz. Ezért nem beszélhetünk jelentős létszámleépítésről, ez inkább egy belső intézményi kiigazítás. Fontos azt is látni, hogy a két karon az elmúlt években folyamatosan emelkedett az oktatói létszám, a BTK-n 2016-ról 2018-ra hat, a TTK-n tizenöt százalékkal. A szakválaszték is folyamatosan bővül, csak 2018-ban több mint húsz új szakot indítottunk ezeken a karokon.

Logikusnak tűnik, hogy ha több szakot indítanak, akkor több oktató is kell.

Természetesen. Ezért sem az a célunk, hogy emberektől váljunk meg, hanem hogy a megváltozó struktúrákra megfelelő személyzettel reagáljunk. Nem igaz, hogy a mostani kiigazító intézkedések következtében szakokat, tanszékeket zárunk be, az viszont igen, hogy a képzési kínálatunkat igyekszünk a változó igényekhez és követelményekhez igazítani.

Valóban kidolgoztak egy értékelési rendszert, és az alapján döntöttek arról, ki megy és ki marad?

Ez talán még fájóbb csúsztatás volt a híradásokban, mint a gazdasági kiigazító intézkedések félremagyarázása. Nem igaz, hogy a bölcsészkaron azért került kidolgozásra egy minősítési rendszer, hogy aztán az alapján rábökhessünk oktatókra, és megváljunk tőlük. Ez hamis beállítás, ez fájt nekem a legjobban. A folyamatos akkreditációk, a szakmai előmenetelek minősítései, a pályázatokon való részvétel, a rangsorokban való szereplés stb. miatt standardizálódó és folyamatos értékelési rendszernek vannak „kitéve” az oktatók. Egy egyetemi professzornál nyitottabb könyv a világon nincs, transzparensebbek vagyunk a politikusoknál.

A politikusoknál mondjuk nem nehéz transzparensebbnek lenni.

Ha egy politikus nevére rákeres az interneten, jellemzően megtalálja az életrajzát. Ha rákeres egy egyetemi oktatóra az interneten, megtalálja az összes tudományos munkáját, tudományos-oktatói-társadalmi aktivitását, feltérképezhető a teljes kapcsolatrendszere, még az is, melyik konferencián vesz részt. Az egyetemen már évek óta több utasítás született arról, kinek milyen adatokat hová kell feltöltenie a tudományos munkásságáról – ebben a bölcsészkar le volt maradva, sokaknak egyszerűen nem voltak feltöltve az adatai az MTMT-ben (Magyar Tudományos Művek Tára – a szerk.), illetve az ELTE Stratégiai Adatbázisban. Az egyetemi vezetés arra kötelezte a BTK-t, hogy töltsék fel az adatokat.

Már évek óta zajlik annak a minősítési rendszernek a kidolgozása a bölcsészkaron, amelynek az egyik célja az egyetemi szabályzatoknak való megfelelés, másrészt az a különböző kiválósági témák, kutatási projektek minősítési rendszeréhez kapcsolódik, és a rangsorkészítőknek is azzal tudjuk bizonyítani az oktatói-kutatói kiválóságot, ha ezeket az indikátorokat egy minősítési rendszerben összefoglaljuk.

Ez mind független a mostani történésektől. A mostani személyzeti intézkedések döntő részben nyugdíjazásokat, valamint oktatástámogató munkakörben dolgozókat érintenek. Néhány más esetben pedig a dékán az általános értékelési szempontok alapján dönt az elbocsátásról – de azt gondolom, minden vezetőnek ehhez szuverén joga kell, hogy legyen.

A bölcsészkar dékánja egy múlt heti rendezvényen arról beszélt, októberben még 450 millió forintos megtakarításról is szó esett, azt azonban már nem bírta volna el a kar.

Ezek korábbi háttérszámítások adatai, erről döntés soha nem született. Tavaly kora ősszel még nem tudtuk, milyen döntést hoz a kormányzat a hallgatói kvótákról, ráadásul a kutatásfinanszírozás struktúrája is megváltozott. Ha nem történt volna meg a kvótaemelés, és a kiválósági finanszírozást nem kapjuk úgy, mint az elmúlt években, akkor komoly finanszírozási lyuk keletkezett volna az ELTE-n is, pontosan megegyezően más egyetemekkel. Ilyen mértékű a keresztfinanszírozásra a többi kar nem lett volna képes. Ha így lett volna, akkor a két nagy karnak körülbelül 500 millió forintot kellett volna megspórolni. De közben megszületett a döntés a hallgatói kvóták emeléséről, és most már az is körvonalazódik, hogyan fog alakulni a kiválósági finanszírozás. Elvileg a jelenleginél erőteljesebben is lehetne racionalizálni a két kar működését, de az már a minőség rovására menne, egy ilyen intézkedésbe senki nem menne bele, mi jeleznénk először, hogy ez nem lehetséges, és az egyetem akadémiai vezetése sem fogadná el.

A hallgatói kvóta emelése után egyenesbe jön a két kar?

Ez nem ilyen egyszerű és ilyen automatizmus sincs. A mostani hallgatói kvótaemelés életbevágóan fontos volt, és jó lenne, ha a képzési támogatás folyamatos növekedése támogatná és segítené a felsőoktatás magas színvonalát. Vannak olyan területek, ahol célszerűbbnek látnánk egy feladatfinanszírozási modell megjelenését. A két kar kiegyensúlyozott gazdasági működése a megfelelő hallgatói kvóta mellett feltételezi a kutatás- és kiválósági finanszírozás megfelelő szintjét, valamint a pályázati lehetőségeket. Számítunk arra, hogy a TTK növelni fogja a vállalati bevételeit az innovációs tevékenységen keresztül, és bármennyire is furcsának tűnik, a bölcsésztudományok megújításán is gondolkodunk. Valószínűleg igaz, hogy az a bölcsészettudomány, amelyet több száz éve ismerünk, változtatások nélkül nem tartható fenn. El kell mozdulni a digitalizáció irányába, s modern felhasználású bölcsészkutatásokra van szükség, amely törekvések már intenzíven megjelentek az ELTE-n.